Déjà vu
Tíz év hosszú idő, főleg az autósportban, azon belül pedig az F1-ben. Az Ausztrál Nagydíj során viszont – sok egyéb mellett – egy dolog világossá vált: van, ami nem változik.
[SinglePic not found]
A The Red Bulletin pénteki kiadásában tíz okot sorolt fel, hogy miért lesz baleset a rajtnál, ennek ellenére meglepetésre képes volt a mezőny egyben eljönni a rajtrácsról, sőt a verseny folyamán is csak két komolyabb baleset történt, bár esetünkben lehet, hogy több kisebbre érdemesebb lett volna cserélni.
Rögtön a verseny elején Adrian Sutil és Anthony Davidson ütközése láttán kerekedett ki a szemünk, de végül is mindkét pilóta folytatni tudta a küzdelmet, bár Davidson elmondása szerint versenyautója és a saját szervezete is megsérült, ezért a verseny leintését követően kórházba szállították, de úgy tűnik sérülése a sepangi tesztre rendbe jön.
Papíron a fent említett baleset okozott nagyobb károkat – főleg Davidson sérülését látva – de egyértelmű, hogy David Coulthard Takuma Sato manővereire hajazó előzési kísérlete az elmúlt évek egyik emberi életre legveszélyesebb helyzetét idézte elő, amikor átrepült a mit sem sejtő Alexander Wurz autóján, a kamera képe alapján nagyságrendileg 20 cm-re megközelítve a visszatérő osztrák pilóta fejét. (A Williams F1 Team későbbi vizsgálata szerint az érték csupán 3 cm…)
Természetesen belegondolni is szörnyű, hogy mennyivel szerencsétlenebb véget is érhetett volna az incidens, nem nehéz kitalálni, hogy egy több mint 600 kg-os, körülbelül 200 km/h sebességgel haladó versenyautóval szemben mennyi esélye van egy maximum reflexből cselekvő pilótának, akit egyébként ilyen helyzetben csak a HANS és a sisak véd, de egyik sem alkalmas arra, hogy a nyilvánvaló súlykülönbséget és az erőhatást akár csak tompítsa is.
A helyzet rávilágít a szomorú helyzetre, szerencsére nem túl gyakori, hogy két versenyautó és pilótái ilyen helyzetbe kerülnek, de a bukócső jelenléte ellenére a versenyző fejét védő sisakot legalább négy oldalról ellenállás nélkül lehet “támadni”, ez pedig talán némi figyelmet érdemelne a GPDA és az FIA részéről is.
Az incidens megtörténtét követően szinte azonnal egy szinte pontosan tíz évvel ezelőtti rajtbaleset képei jutottak eszembe, ahol Michael Schumacher autójának csapódott hasonló módon, bár jóval ártalmatlanabb szituációban öccse, Ralf sárga Jordan-Peugeot-ja. A helyzet a pálya széli kamerák képét figyelve nem tűnik túlságosan veszélyesnek, a lényeg Michael Schumacher fedélzeti kamerájából látható, a 2:30 körül. A ‘97-es nurburgringi rajt legnagyobb teljesítményét egyébként pont David Coulthard mutatta be a McLaren-Mercedes-szel.
A következő legalább tíz évben nem szeretnék hasonló párhuzamok után kutatni.
Nincs hozzászólásNincs hozzászólás
Szólj hozzá!