A Hungaroringen az Euroseries 3000 mezőnye
Két hónap alatt hazánkba látogat az európai formulaautó versenyzés elitje, kezdve a hétvégén az Euroseries 3000 mezőnyével, majd a World Series by Renault vendégeskedik, augusztusban pedig a GP2 Series és a Formula 1 versenyzői lépnek pályára. Róluk majd később, koncentráljunk a hétvégére!
[SinglePic not found]
Az olasz bázissal rendelkező Euroseries 3000 a korábbi híres, nemzetközi F3000 bajnokság közvetlen leszármazottja. A bajnokság, ami napjaink Formula 1-es versenyzőinek zömét nevelte (Fernando Alonso, Nick Heidfeld, Vitantonio Liuzzi említhető a legsikeresebbek között) 2004 végén megszűnt eredeti formájában létezni, de az olasz Coloni csapatnak köszönhetően napjainkban reneszánszát éli. 2007-ben előrelépés történik, új aerodinamikai csomagot kapnak a versenyautók, melyek így koruk ellenére megközelítik a GP2 Series versenyautóinak teljesítményét. A Hungaroringen megtartott teszten elsőre több, mint egy másodperccel gyorsultak a tavalyi konfigurációval teljesített időkhöz képest…
A bajnokságban résztvevő csapatok gerincét komoly hagyományokkal bíró alakulatok alkotják, többek között itt lesz a Fisichella Motorsport, a Minardi, az RC Motorsport és a Durango is, versenyzőik közül pedig minden bizonnyal sokan jutnak majd el a Formula 1-be. Közülük talán a legesélyesebb a World Series by Renault 2006-os bajnoka, Alx Danielsson, aki nemrég esett túl Formula 1-es bemutatkozásán az ING Renault F1 Team színeiben, az Euroseries 3000 mezőnyében pedig tavalyi sikereihez méltó bemutatkozást produkált a vallelungai nyitóhétvégén, jelenleg a harmadik helyen áll Olivier Martini és Davide Rigon mögött. A Hungaroringen a kissé gyér, 12 fős mezőny várhatóan újabb nagy nevekkel egészül ki. A 2007-es monte-carloi GP2 futam győztese, Pastor Maldonado és a török, szintén GP2-es Jason Tahinci is részt vesz a hungaroringi futamon.
De miért is olyan fontos ez a bajnokság a leendő profi versenyzőknek? Az Euroseries 3000 a GP2 mellett az egyetlen bajnokság, amely lehetőséget ad az FIA F1 szuperlicence megszerzésére, emellett olcsóbb alternatíva a GP2-vel összehasonlítva. Saját elmondása szerint ez volt Alx Danielsson legkomolyabb érve, amikor az Euro3000 mellett döntött, mielőtt 2008-ban talán a GP2-be szerződik. Erre nagy esélye van a svéd versenyzőnek, illetve annak, aki a 2007-es szezont megnyeri, a sikeres versenyző GP2 tesztlehetőséghez jut és automatikusan elnyeri az F1 superlicence-t. A kialakult trend jól mutatja, hogy az Euro3000 ugródeszkaként használható a jövőre nézve, a korábbi versenyzők sikeresen léptek át a GP2-be, Champ Car-ba, Formula Atlantic-ba, A1 GP-be illetve a World Series by Renault-ba.
A futamok a GP2-ben megismert szisztémát követik, két futam zajlik egy hétvégén (a Hungaroringen ez 16 illetve 21 kört jelent 30 és 40 perc időhatárral), a másodikon a rajtrács első nyolc helyezettjének sorrendje megfordul, a pontozás is azonos a GP2-vel (pluszpont a pole-ért és a leggyorsabb körökért versenyenként). Az évad során a mezőny hat Formula 1-es versenypályára látogat el, összesen 12 versenyt futnak rajtuk. A Hungaroring az idei pontvadászat második állomása a vallelungai nyitányt követően és az első olyan pálya, amely otthont ad a száguldó cirkusznak is. A bajnokságban a LOLA által épített Formula 3000-es autók léphetnek pályára kétféle konfigurációban. A 2007-es update kittel rendelkező B02/50-esek alkotják az élmezőnyt, a régebbi fejlesztésű B99/50-esek pedig a mezőny hátsó szegmensét. Tartalékautóval a csapatok nem rendelkezhetnek.
|
# |
Név |
Nemzetiség |
Életkor |
|
01 |
Luiz Razia |
brazil |
18 |
|
03 |
Diego Nunes |
brazil |
19 |
|
04 |
Davide Rigon |
olasz |
21 |
|
07 |
Omar Leal |
kolumbiai |
16 |
|
10 |
Oliver Martini |
olasz |
37 |
|
11 |
Vladimir Arabadzhiev |
bolgár |
22 |
|
12 |
Francesco Dracone |
olasz |
23 |
|
14 |
Alx Danielsson |
svéd |
26 |
|
15 |
Sebastian Merchan |
uruguayi |
17 |
|
16 |
Mehdi Bennani |
marokkói |
23 |
|
21 |
Davide Amaduzzi |
olasz |
34 |
|
22 |
Andrea Fausti |
olasz |
23 |
|
Pastor Maldonado |
venezuelai |
22 |
|
|
Jason Tahinci |
török |
24 |
A tavalyi versenyről megtekinthető egy összefoglaló video a Pilcvideo weboldalán, az idei futamot pedig élőben érdemes megtekinteni. Holnap már következnek az edzések, szombaton és vasárnap pedig két futam a Hungaroringen.
Nincs hozzászólásNincs hozzászólás
Szólj hozzá!