Material Kupa 2007 – vasárnapi eredmények (q2+r2+pontverseny)
A Material Kupa zárónapján nem történtek gyökeres átrendeződések, inkább árnyaltabbá vált a kép mind a pályán, mind a pontversenyeket illetően.
[SinglePic not found]
Vasárnap is a Clio Kupa futamával indult a versenyek sorozata, a dobogósok kiléte és sorrendje is maradt a szombaton látott felállás szerint. Bárkovics Zoltán immáron zsinórban negyedik futamgyőzelmét aratta Vida János és Michelisz Norbert előtt, ezúttal szerencsére nem büntetés hatására alakult így a végső sorrend. A pontverseny hat futam után igen szoros, Vida János és Michelisz Norbert egyaránt 362 ponttal áll a 360 pontos Bárkovics előtt, aki azonban egyértelmű előnyben van a vezető duóval szemben, köszönhetően az idei évtől kötelező verseny minuszolásnak.
Az E csoport futamaira továbbra is Channoch Nissany egyeduralma jellemző, a hatodik forduló is gyakorlatilag 14 körös autózássá lényegült át, mindössze Bús Attila szolgáltatott némi akciót, miközben dolgozta le a rajtnál összeszedett hátrányát…
Szombattal összevetve jóval korábban rajtolt a nagytúraautók mezőnye, a verseny ugyanakkor tovább tartott, mivel nagyobb mennyiségű olaj került a verseny folyamán az aszfaltra és a versenyigazgatóság bevetette a piros zászlót, amíg a probléma el nem hárul. Ez viszont nem törte meg Václav Nimc lendületét és probléma nélkül hozta a második futamot is. Miroslav Konopka már nem járt ilyen jól, az újraindítás során megmakacsolta magát a Saleen S7R, így a második helyről esett ki, átadva helyét Villiam Liedl-nek. Vasárnap tehát a DTM autók bérelték ki az első két helyet, a dobogó legalsó fokára Milan Bezak állt fel a Porsche 997 GT3 Cup-pal. A magyarok között megszokott módon Bódis Kálmán volt a leggyorsabb, ezúttal Walter Csabát és Rátkai Ferencet előzte meg, utóbbi 15 másodperc időbüntetést kapott. A nagytúraautók összetett versenyében Bódis 95 ponttal vezet a 81 pontos Walter és az 50 pontos Kavecz előtt.
Az Euroseries 3000 megfordított rajtrácsa döntő szerepet játszott a 20 körös verseny végeredményének alakulásában is. A második helyről rajtoló Oliver Martini gyorsan maga mögé utasította a pole-t birtokló Jason Tahinci-t és Luiz Razia valamint Davide Rigon előtt megnyerte a versenyt. A futam és azon belül a rajt egyértelmű vesztese Alx Danielsson, aki remek ütemben kapta el a rajt pillanatát, azonban a rajt során többször is a pálya szélére került, így a mezőny hátsó felébe esett vissza és kezdhette meg a visszatérést. Pastor Maldonado nem fejezte be a futamot.
A SEAT Leon Kupában hasonló forgatókönyv szerint várták a versenyzők a rajtot, Kiss Norbert azonban második alkalommal már nem engedte ki a kezéből a vezetést a rajt során sem és a szombati kudarcot gyorsan feledtetve nyerte meg a vasárnapi versenyt nagy riválisa, Wéber Gábor előtt. A harmadik Rácz István lett, a negyedik helyen pedig Zsille Péter futott be, így az IMC-Zsille együttműködés úgy tűnik igen jól működik. A pontvadászatban Kiss Norbert 370 pontot birtokol, Wéber Gábor 350-et, Rácz István pedig 254-et, azonban a minuszolásokat figyelembe véve Kiss Norbert előnye jelentős riválisaival szemben.
Szokatlan módon a kis és nagytúra mezőnyében átsorolásokat tapasztalhattak mind a versenyzők, mind a nézők, a feltűnően lassú nagytúrás autók ugyanis a kistúrában landoltak. Zentai Sándort ez azonban nem zavarta meg a pole pozíció megszerzésében, két Mazda RX8-at megelőzve várta a rajtot és meg is nyerte a versenyt Kincses István, Bodor Szilveszter és Mohácsi Ákos előtt, a rajtsorrendet konzerválva.
A hétvége keretes szerkezetét a Suzuki Swift Kupa futama tette teljessé, az első pénteki versenyt követően a hatodik futam zárta a Material Kupa programját. Assenbrenner György duplázott, megnyerte a második futamot is Szelényi Alfréd előtt, aki a hetedik pozícióból jött fel másodiknak, megelőzve a nagy riválist, Pantl Pétert. A parádsasvári verseny előtt Pantl Péter áll az élen 364 ponttal, őt Assenbrenner Tibor üldözi 328-cal, Szelényi Alfréd 312 ponttal jelenleg harmadik.
A bajnokság két hét múlva folytatódik Parádsasváron, a híres hegyiverseny helyszínén, immáron külföldi versenyzők és kupák nélkül.
Renault Clio Kupa:
Vasárnapi eredmények
A pontverseny állása
Euroseries 3000:
Vasárnapi eredmények
A pontverseny állása
Formulaautók:
Vasárnapi eredmények
A pontverseny állása
Kistúra:
Vasárnapi eredmények
A pontverseny állása
Nagytúra:
Vasárnapi eredmények
A pontverseny állása
SEAT Leon Kupa:
Vasárnapi eredmények
A pontverseny állása
Suzuki Swift Kupa:
Vasárnapi eredmények
A pontverseny állása
2 hozzászólás
Szólj hozzá!
június 19th, 2007 13:21
Köszi a beszámolót
…
Tökölre jössz a drift versenyre hétvégén?
június 19th, 2007 13:22
nem tervezem