Ismét értő kezekben a VIP Porsche
Több éves böjtöt követően ismét egy olyan pilóta foglalhat helyet a Porsche gyári csapatának autójában a Porsche Mobil1 Supercup hungaroringi futamán, aki talán meglepetést is okozhat a rutinos mezőny vagy akár a közvélemény számára. Tehetsége alapján nem meglepő, hogy Kiss Norbertre esett a választás, az utóbbi évek gyakorlatát látva azonban mégis különös, hogy a fiatal pilóta jut kiugrási lehetőséghez.
[SinglePic not found]
Annak ellenére, hogy többnyire rátermett versenyzők kaptak lehetőséget, hogy kipróbálják magukat a Porsche Supercup hazai futamán, mégis az ember sokszor úgy érezte, hogy csupán egy szűk kör privilégiuma az autó(k) közelébe férkőzni és rajthoz állni a magyar futamon. Tavaly például Besenyei Péter világklasszis műrepülő pilótánk volt esélyes az ülésre, de csak tesztig jutott, előtte pedig Palik László vezette az autót – teljesen esélytelenül. 2004-ben Talmácsi Gábor és Szabó Gergő ért el remek eredményt, de a legeredményesebb VIP versenyző Rácz István volt 2003-as nyolcadik helyével.
Látható tehát, hogy az eredmény centrikus versenyzőválasztás során hasznos erény lehet, ha valaki gyakorló gyorsasági autóversenyző, az elmúlt években mégis a marketingérdekek érvényesültek és ennek megfelelően a Magyarországon versenyző fiatal tehetségek minden éven csak sóvároghattak a Hungaroring lelátóján ülve. Úgy tűnt idén sem lesz más a helyzet, amikor Kiss Norbert társaságában a Hungaroringen rendezett kollektív Porsche Supercup és Carrera Cup tesztre látogattunk ki, de csupán a kapuig jutottunk köszönhetően a teszt (számunkra) zártkörű jellegének, így csak a rácson túl figyelhettük néhány percig, ahogy újfent Besenyei Péter, majd délután Walter Csaba gyakorolt a gyári versenyautókkal a szakadó esőben.
Ennek ellenére a nyár folyamán nem az említett két pilóta, hanem a SEAT Leon Kupa két versenyzője, Hatvani Bálint és Kiss Norbert utazott a weissachi Porsche tesztpályára, hogy a 89-es számú versenyautóval tesztnapon vegyen részt. Idén végre megszakad a versenyzők kiválasztásának gyakorlata, bejáratott médiaszemélyiségek helyett tehetséges fiatal autóversenyzők mérkőzhettek meg a versenyautó üléséért. Hatvani Bálint és Kiss Norbert meghívása minden bizonnyal az idén első alkalommal kiírt SEAT Leon Kupa első igazi vívmánya. A hazai léptékekkel mérve igen drága bajnokság alapvető célja, hogy ugródeszkaként szolgáljon a márkakupákban nevelődő pilóták számára akár az autó külföldi bajnokságokkal való kompatibilitását kihasználva, akár a Porsche-VW konszern kiterjedt érdekszférája révén. Bár a SEAT-ok jelenlegi mezőnyében már három Porsche Supercup-ot megjárt versenyző küzd a helyezésekért, csupán egyikük, Wéber Gábor került a Porsche mezőnybe közvetlenül egy hazai márkakupából, Wéber 2003-ban a Shell V-Power Racing Renault Clio Kupa első bajnoki címe felé menetelt.
Idén pedig a tizenkilencszeres futamgyőztes Kiss Norbert száll harcba az általa jól ismert Hungaroringen a világ egyik leggyorsabb márkakupájának hazai futamán. A közeg mindenképpen idegen lesz, mert a tesztnaptól eltekintve ez lesz az első éles bevetés hátsókerék hajtású karosszériás versenyautóval. Mindenesetre a korábbi Formula 1-es pilóta, Derek Warwick sakkban tartása a teszten igen jó előjelnek tűnik, de hiba lenne a nagy lehetőség és az optimizmusra okot adó eredmények ellenére a csodát várni a hétvégi versenytől. Egy kiemelkedő eredményre megvan az esély, automatikus kitörést a hazai viszonyokból azonban nem feltétlenül hoz egy esetleges hétvégi meglepetés.
Nincs hozzászólásNincs hozzászólás
Szólj hozzá!