Holnap megmérkőznek a Bikák és az Oroszlánok
A tavalyi Magyar Nagydíj előtt megrendezett Red Bull bemutatót hatalmas érdeklődés övezte a Dózsa György úton felállított kordonok mögött és a Hősök tere környékén, nem is beszélve a 204 millió televízió nézőről. A siker láttán nem kérdés, hogy a tavalyi rendezvényt meg kell ismételni, ezúttal a Lánchídnál, illusztris vendégek társaságában.
[SinglePic not found]
A csütörtökön délelőtt 11 órakor kezdődő rendezvényt a tervek szerint tereprally versenyautók felvonulása nyitja meg, mintegy felvezetve egy esetlegesen később megrendezésre kerülő Budapest-Dakar versenyt. A hazai versenyzők nagy része tiszteletét teszi az eseményen, itt lesz Szalay Balázs és az Opel Antara, Palik László a Nissan Navara Pick-Up ülésében és a Flex Dakar Team MAN versenykamionja is Szobi Balázzsal. A magyar pilóták mellett igazi kuriózumként Budapestre érkezik egy korábban hazánkban nem látható Volkswagen Race Touareg és Cyril Despres, a Dakar rally kétszeres motoros győztese.
A tereprally szakosztály fellépését követően veterán F1 versenyautók érkeznek, köztük egy nagy visszatérővel. Gerhard Berger egy McLaren MP4/C volánja mögött hajt az aszfaltra. Az osztrák pilóta honfitársa, Niki Lauda és John Watson 1983-as versenyautóját vezeti majd, mely minden bizonnyal új élmény lesz mindenkinek, mivel Berger korábban nem ült ebben az autóban.
A műsor fő attrakciója Mark Webber és Vitantonio Liuzzi hat köre lesz Budapest utcáin. A sajtóközlemények szerint a két pilóta csapataik 2007-es versenyautóit fogja hajtani, így a tavalyi évvel ellentétben valószínűleg nem “visszadátumozott” versenyautók indulnak majd az alagútból. A Red Bull Renault és a Scuderia Toro Rosso Ferrari indulását pár másodperccel megelőzi Besenyei Péter műrepülő világbajnok rajtja, a földi és légi járművek a hídon találkoznak. A hat kör leteltével Mark Webber helyét Palik László veszi át a Red Bull Renault ülésében, Besenyei Péter pedig Bochkor Gáborral a fedélzeten tér vissza, így ismét megvalósul a tavalyi “párbaj”, ami valójában a földi és légi versenysport duettje Budapest talán legszebb részén.
A rendezvény 11 órakor veszi kezdetét, de az utakat már 9:30 perckor lezárják az Alagút, Clark Ádám tér, Lánchíd, Roosevelt tér környékén. A bemutatót követően a felvonult versenyautók megtekinthetők lesznek a Magyar Tudományos Akadémia előtti területen.
Nincs hozzászólásNincs hozzászólás
Szólj hozzá!