Misu Racing (csökkentett mód)

underground motorsport info site

Hárman párban – először a Gyorsasági OB-n

A Gyorsasági OB futamaira általában egyedül utazom, a kapcsolati hálómban meglehetősen nehéz olyan családtagokat, ismerősöket találni, akik hajlandóságot mutatnak arra, hogy nézőként velem tartsanak a hétvége folyamán. Az első Pannónia-ringen megrendezett OB futam apropóján viszont megtört a jég, így bizonyos mértékben alkalmam volt megfigyelni három laikus érdeklődő hozzáállását a jelenséghez, amit Magyarországon autóversenynek hívunk.

[SinglePic not found]

A Gyorsasági Szakág és résztvevőinek alapvető problémája, hogy nincs elegendő versenyhelyszín az országban, nincs megfelelő érdeklődés a közönség és a média részéről, kevés tőke áramlik be a sorozatba és így tovább. Ezek okozata és egyben következménye is, hogy a színvonal jócskán hagy kívánnivalót maga után.

Valamiért mégis életképes az OB és kevesen bár, de kedvelik azt, hogy évről-évre lezajlik a bajnokság, minden éven egy kis lépést megtéve az optimális működés felé. A folyamat idei két mérföldköve alighanem a SEAT Leon Kupa belépése és az első ízben létrejött körverseny a Pannónia-ringen. Tökéletes alkalom, hogy terepszemlét tartsunk Magyarország második legkomolyabb versenypályáján, bevonva nem rutinos versenylátogató családtagokat is, ezáltal némi (természetesen nem reprezentatív) élőképet lehet kapni arról, hogy három első bálozó néző, milyennek is látja azt, ami a hétvégén zajlott az SAP Kupán.

D (18 éves), G (20 éves) és L (46 éves) felnőtt férfiak, soha nem voltak még autóversenyen, alkalom adtán figyelemmel követik a Formula 1-es közvetítéseket. A hétvégi verseny hírének hallatán rögtön érdeklődésüket fejezték ki, de nélkülem valószínűleg nem is hallottak volna a közelben zajló eseményről. A két versenynapon kettészakadva figyeltük a versenyeket, szombaton D-vel néztünk körbe, majd vasárnap G és L társaságában mentünk, mivel D sajnos elfoglalt volt vasárnap, pedig szívesen jött volna ismét. A három férfi látszólag hasonló tapasztalatokat vont le a látottak alapján. A korábbi ismeretekre alapozva az E csoport (formulaautók) küzdelmét várták a legjobban, hosszasan beszélgettünk a versenyautókról, azok paramétereiről, az egymáshoz viszonyított teljesítményükről, azonban a kis létszámú mezőny kedvüket szegte még akkor is, ha a versenyautók dinamikája lenyűgöző az avatatlan szemeknek. A mezőnyben – nyilván esztétikai okokból kifolyólag – Bús Attila Dallara Alfája vitte náluk a prímet és természetesen a Channoch Nissany által vezetett Nissan hangja is elbűvölte őket, a mezőnytől kört kapó dr. Darvai Tünde viszont szemükben látszólag lenullázta a formulaautók versenyének hitelét, főleg azt követően, hogy kiderült, a mezőnyben több hasonló képességekkel induló autó is futott. Szombaton egyébként az élmezőnyben rég nem látott szoros küzdelem alakult ki, mely sajnos nem tartott a verseny végéig köszönhetően egy sikeres előzésnek és egy optimista manővernek, de jó volt látni, hogy a korábbi kihalt állapot után ismét előkerült néhány mellőzött versenyautó.

Sokan fanyalogva fogadják a márkakupák hazai térnyerését és visszasírják a régi szép időket, amikor még a túraautók kiegyensúlyozottabb mezőnyt alkottak. Ennek ellenére a karosszériás autók terén két ponton próbáltam még nagyobb kedvet csinálni a hétvégéhez: a nagytúraautók versenyét emeltem ki (jelige: Porsche-t ritkán látni) és a SEAT Leon Kupa versenyét, mely Wéber Gábor és Kiss Norbert igen szoros és színvonalas küzdelme okán (is) egész évben izgalmat tartogat. A nagytúra a szokott formáját hozta, Bódis Kálmán esélyt sem adott senkinek a hétvége folyamán és a mezőnyben kialakuló duók, triók is inkább csak szombaton mutattak be látványos akciókat. “A Porsche nagyon a mezőny fölé nő” – konstatálta L, míg G-t a Renault Clio V6 nyűgözte le, köszönhetően a narancssárga autó látványos közlekedésének. Aztán jöttek a SEAT-ok, ahol valóban versenyt látott a hazai léptékkel mérve szépszámú közönség, a műszaki szempontból kiegyenlített viszonyok elég hamar elnyerték “vendégeim” tetszését és a pálya menti töltésen üldögélve stopperrel kezdték mérni a különbségeket, megindult a latolgatás 1-1 küzdelem végkimenetelét illetően, látszólag – a többi kategóriával ellentétben – nem csupán nézték a futamot, hanem igazán lekötötte őket a 14 versenykör. A futam közben gyakran szóba került a versenyzők személye, kit és honnan ismerhet egy átlagos érdeklődő. Természetesen akarva-akaratlanul a tömegmédiában tevékenykedő személyiségek neve kapcsán bólintottak, így érdemes lenne elgondolkodni azon, miként lehetne a közönséggel legalább alapszinten megismertetni a versenyzőket és kialakítani bennük az igényt, hogy a nézők tudják, kit is látnak a pályán. Nyilvánvaló, hogy a mezőny jelentős részének nem hiányzik a népszerűséggel esetlegesen bekövetkező kellemetlenségek legkisebb megjelenése sem, de a két fél kölcsönhatásai nélkül egy zártkörű clubsport bajnoksággá degradálódik az egyébként valóban nyitott rendezvény ez pedig elidegenít mindent és mindenkit ahelyett, hogy felkeltené az emberek érdeklődését.

Ha már a clubsport szóba került L-nek kifejezetten tetszett a pálya infrastruktúrája, (ebben egyetértünk) de természetesen egyikünk sem volt elragadtatva a kettes kanyart követő kisebb töltéstől, ami a pályára való legjobb rálátást biztosította. A pálya jellegét ismerve – és a kevés versenyt, ami itt zajlik – érthető, hogy a pálya mellett egyetlen lelátó sem található, mégis kellemetlen, hogy a szinte teljesen sík aszfaltcsíkon hiába követhetnénk szemmel szinte végig a versenyautókat, mivel mi magunk is alig állunk az aszfalt szintje felett, nem megfelelő a pályára való rálátás szöge. A helyzet a gokart pálya mellett elhelyezkedő épület tetején sem sokkal jobb, mivel onnan az aszfaltcsík meglehetősen messze van, a célegyenesben pedig igazából a rajt és az esetleges előzések figyelhetők jól a garázsok tetejéről.

A SEAT Leon Kupa végeztével kiürült a “nézőtér”, páran még megvártuk a hagyományteremtő XXL Kupát, de általában úgy tűnt, hogy a jelenlévőket a spanyol autók relatív szoros küzdelme érdekelte igazán, az XXL-en induló Porsche és Clio V6 látszólag nem nagyon tudta ott tartani az embereket vasárnap délután.

Három alkalmi társam látszólag élvezte az 1-1 eltöltött napot, de meglepne, ha önszántukból ismét OB futamra látogatnának ki. Hogy miért? Egy dolgot nehéz lenne kiemelni, de egy árulkodó félmondat talán hűen magyarázza a helyzetet. L véleménye szerint a rendezvény leginkább “játék felnőtteknek”, semmint tényleges sportérték, mely megállapítás alól természetesen léteznek kivételek.

Tisztelet nekik. A felvonuló gépppark mellett az élmezőnyök elszánt tagjai miatt érdemes lesz idén utoljára kilátogatni a Hungaroringre, ahol az FMC Kupán eldől Kiss Norbert és Wéber Gábor küzdelme a SEAT Leon Kupáért, Pantl Péter bebiztosíthatja Suzuki Swift Kupa bajnoki címét, Michelisz Norbert pedig már bajnokként érkezhet a Renault Clio Kupa utolsó két fordulójára. A kistúrában Zentai Sándor és Mohácsi Ákos közül kerül ki a győztes, míg Bódis Kálmán nagytúrás, valamint Channoch Nissany E csoportos elsőségére nem leselkedik veszély.

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Blogplay
2 hozzászólás

2 hozzászólás

  1. Juan G 
    szeptember 6th, 2007 12:42

    Ismét egy klassz cikk, gracca :)

    Jó lenne a Hunringre kimenni (gondolkodik)…

  2. adorjan.viktor.jr | misu 
    szeptember 14th, 2007 00:00

    hát idén utoljára talán érdemes megfontolni a dolgot :smile:

    preview lesz nemsokára

Szólj hozzá!

Spam Protection by WP-SpamFree

Rodney's Search Widget plugged in.