Gondolatok a döntés estéjén
Volt valami egészen titokzatos elem a Motorsport Világtanács mai, csaknem tízórás ülésében, illetve az azt övező várakozás során kialakult közhangulatban. Döntés született, de megoldás nem, a történések következményei valószínűleg hosszú távú hatással bírnak majd.
[SinglePic not found]
Mikor a délutáni órákban – tévesen – kiszivárgott, hogy a Motorsport Világtanács a lehető legsúlyosabb büntetéssel (teljes kizárás az idei és a jövő évi világbajnokságból) sújtja a Vodafone McLaren Mercedes-t már világossá vált, hogy az ülésteremben igen jelentőségteljes ítélet van születőben, de már akkor biztosra vehette a közvélemény csekély, gondolkodó része, hogy nem kell a McLarenektől búcsút vennünk a közeljövőben. A média természetesen – élen az egész nap résen levő, és általában nem hibázó autosport.com-mal – rögtön élesítette is a hangzatosabbnál hangzatosabb főcímeket, de többségük kénytelen volt visszavonni az állítást. A McLaren végül nagy pofont kapott, de korántsem végzetes mértékűt.
A Motorsport Világtanács végül megfosztotta a Vodafone McLaren Mercedes-t az összes 2007-ben megszerzett konstruktőri pontjától és rekordnagyságú, 100 millió amerikai dollár értékű pénzbüntetéssel sújtotta. A csapat büntetése ellenére azonban a pilóták egyéni pontszámai változatlanok és a továbbiakban is versenyben lehetnek az egyéni világbajnoki címért. Az angol alakulat a szankció ellenére részesülhet a televíziós jogdíjakból az eddig megszerzett pontjaik alapján, ennek megfelelően a szezon korábbi szakaszában a rivális csapatok által megszerzett pontszámok nem változnak. Amennyiben a Vodafone McLaren Mercedes valamely pilótája győzelmet arat a 2007-es világbajnokság hátralevő négy futamán, a konstruktőr képviselője nem lehet jelen a díjátadó pódiumon. A csapatra kirótt büntetések kizárólag a 2007-es szezonra vonatkoznak, mindazonáltal az FIA vizsgálatnak veti alá a későbbiekben megépítésre kerülő 2008-as McLaren Mercedes-t, majd az autóról készült tanulmány ismeretében a Motorsport Világtanács dönt, hogy alkalmaz-e további szankciókat a jövő évre nézve, és ha igen, azok milyen jellegűek és mértékűek lesznek. A 2008-as ügyről állásfoglalás a decemberi ülés során várható, a mai döntések ellen fellebbezhet a Vodafone McLaren Mercedes.
A döntés láttán elsőre jól ismert közhelyek jutottak az eszembe. “Jut is, marad is”, “a kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt”, idén úgy tűnik, testvériesen megosztozik a két rivális csapat a világbajnoki címeken, meglepő fordulat lenne ugyanis, ha a McLaren Mercedes versenyzői elvesztenék az egyéni világbajnoki elsőségüket, az pedig kizárt, hogy a történtek után nem a Ferrari nyeri a konstruktőri aranyat.
A kérdés csak az, hogy ér-e valamit ez a büntetés? Első ránézésre nem sokat, úgy tűnik az interneten állást foglaló nézők körében ez az általános vélekedés, mivel a köztudatban és a szakmai körökben is elfogadott tény, hogy a legfontosabb az egyéni világbajnoki cím megnyerése – bármi áron. A lehetőség megmaradt a McLaren pilótái számára és a versenyzők éhsége mellett a diadalra alighanem legalább ekkora szüksége van magának a McLarennek is, hogy sikerüljön a közvéleményben kialakítani és fenntartani azt a képet, hogy ők valójában a 2007-es szezon mártírjai. Ez új színt visz az idei értékvesztett világbajnokságba: amellett, hogy a McLaren pilótái egy továbbra is megkérdőjelezhető konstrukcióval lesznek (valószínűleg) világbajnokok, a valamilyen szinten mindenképpen bűnös McLaren az üldözött szerepébe lép át, legalábbis erre utal Ron Dennis meglehetősen dacos sajtóközleménye és a sajtótájékoztatón adott válaszai is.
Rövidtávon nem szenved súlyos hátrányokat az angol megavállalat a büntetés következtében, mivel autóik továbbra is futhatnak a versenypályákon, eleget tudnak tenni a szponzori szerződésekben foglalt vállalásaiknak és a negatív szalagcímek ellenére továbbra is megfelelő mennyiségű megjelenést tudnak produkálni támogatóik számára még akkor is, ha a Vodafone McLaren Mercedes neve mostanában nem feltétlenül a legpozitívabb kontextusban jelenik meg. Ez valószínű, hogy nem teszi a jelenleginél vonzóbbá a potenciális partnerek számára a csapatot, de nyilvánvaló, hogy a McLaren néven esett szégyenfolt semlegesítésére megvannak a szükséges tervek, legyen az polgári per, győzelmi sorozat vagy éppen kommunikációs mesterfogások.
Sokkal érdekesebb kérdés, hogy a McLaren Group fejlődését hogyan befolyásolja középtávon a kirótt 100 millió dolláros büntetés. Ez is szóba került a ma esti, párizsi sajtótájékoztatón, ahol Ron Dennis elmondta, a vállalat adósságmentes, gyorsan gyarapodik, biztos lábakon áll, így nem fáj a feje a költségek miatt. Természetesen nem vártunk negatívabb hangvételű kommentárt az anyagiak kapcsán Mr. Dennistől, ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy bár 2007-ben a Vodafone McLaren Mercedes bír a legnagyobb költségvetéssel, még az ő több, mint 400 millió dolláros évi büdzséjükben is érzékeny tétel lehet a 100 milliós hiány. Összehasonlításképpen az 1999. és 2004. között felépült új főhadiszállás, a McLaren Technology Centre félmilliárd dollárt emésztett fel, amiből még a 2006-os szezon elején is maradt tartozása a csapatnak, (körülbelül 40 millió dollár, mely mára rendeződött) de az összeg majdnem elég lenne egy sereghajtó csapat éves költségvetésének fedezéséhez, az egykori Minardi csapatot pedig simán meg lehetett volna venni ennyiért, az olasz alakulat 75 millióért kelt el. Fernando Alonso és Kimi Räikkönen éves fizetése nagyságrendileg a kirótt összeg harmada fejenként. Nem szabad tehát elbagatellizálni ezt az elképesztően nagymértékű anyagi büntetést, mely kizárt, hogy napi gondokat okozzon a csapatnak, de mindenképpen alkalmas arra, hogy intenzív fejlesztési programokat írjon át még akkor is, ha minden bizonnyal maga a McLaren Group és a Mercedes is gond nélkül képes fedezni a plusz tételt.
A 100 milliós csekk újabb faktor lehet Fernando Alonso kérdésében is. Dennis tisztázta, hogy érvényes szerződésük van a spanyol versenyzővel, ami kizárólag közös megegyezéssel bontható fel, így megdőlni látszik a korábban vázolt elmélet a spanyol világbajnok kiskapuit illetően. A büntetés ismeretében viszont újra értelmet nyerhet a korábban elképzelhetetlen kivásárlás lehetősége, mivel ebben az esetben többtíz millió dolláros bevételről van szó, ami megfontolandó, ha a McLaren, illetve annak vezetése elkötelezi magát az “egy élversenyzős modell” mellett, magyarul feltesznek mindent Lewis Hamiltonra. Jelen pillanatban minden próbálkozás és a tudásvágy (ebbe bukott bele egyébként Mike Coughlan is) ellenére megjósolhatatlan, hogy mi lesz a spanyol bajnok sorsa, a korábbi egyre biztosabb jelek ellenére (például Alonso ma is feltűnően érdektelen volt) most úgy tűnik, hogy nem túl valószínű a csapatváltás, de percek alatt újabb részletek kerülhetnek napvilágra, így a legbölcsebb dolog várni, hogy mit hoz az egyre szűkösebb idő.
Ha már a humán erőforrás tárgyalásához értünk talán érdemes kitérni a McLarent sújtó büntetés természetének vizsgálatára is. A felsorolt tételek ismeretében egyértelműen úgy tűnik, hogy humánus döntés született a sport és a versenyzők szempontjából, mivel csak a csapat veszti el a pontokat, a csapatnak kell kigazdálkodni az anyagi kiesést és kompenzálni az erkölcsi veszteséget, látszólag tehát a két pilótát nem éri sérelem. Ők világbajnoki szinten vezettek két megkérdőjelezhető versenyautót, ellenük tehát nem feltétlenül lenne etikus fellépni, az azonban gondolom, sokunkat érdekelne, hogy mi jár mostanában Kimi Räikkönen vagy éppen Felipe Massa fejében. Ha a McLaren pilótáival szemben etikus eljárást említettem, a Ferrari oldalán ez a helyzetből kifolyólag valószínűleg egészen másként fest, ők idén is elvesztettek egy évet, jelentős részben önhibájukon kívül. A büntetés kiszabását követően elkerülhetetlen megkérdőjelezni a versenyzők helyzetét a csapatokon belül, mivel nem ez az első eset, hogy feltűnik, a két pilóta nem csak a bőrét viszi vásárra és ezért, illetve a bennük rejlő hatalmas reklámértékért óriási fizetést kapnak, hanem státuszban is a csapattagok fölé nőnek. A Nemzetközi Sportkódex szerint a csapat egésze felelős akár egy renitens csapattag tevékenységéért is, ebben az esetben pedig egyértelmű, hogy a csapat maga vállalja a felelősséget, (nem is tehet mást) a pilóták viszont valóban profitálhatnak akár jogtalanul megszerzett előnyből is, még ha nem is szabad akaratukból teszik ezt. A félreértések elkerülése végett fontosnak érzem tisztázni, hogy nem amellett érvelek, hogy Fernando Alonso-t mindenképpen zárják ki, és Lewis Hamiltont fosszák meg az idei remek egyéni teljesítményének gyümölcsétől, mivel egyértelmű, hogy ők maguk nem teljesen kompetensek abban, hogy miben is ülnek valójában. A versenyzőknek kijáró pozitívumokból viszont mindannyian részesülnek, a közös felelősségből pedig nem szükséges kivenni a részüket. Ez nem McLaren specifikus probléma, minden alakulatnak érdemes lenne átgondolni, hogy miként definiálható számukra a csapategység fogalma és az FIA is kibővíthetné az erre vonatkozó sorokat.
A váratlan és ritka helyzetek mindig felhívják a figyelmet a korábban fel nem ismert részletekre.
…Ahogy megtörtént ez a Ferrari esetében is, amikor ma az olaszok bevetették talán eddigi legnagyobb ütőkártyájukat, Ross Brawn-t. Az angol zseni idén állítólag “szabadságon” van, gyakorlatilag viszont nincs szerződése a Ferrarival, így a mai nap legnagyobb győzelme a vörösök számára talán az, hogy egyértelmű jelét láthattuk Brawn visszatérési szándékának. Természetesen egyelőre nem tudni, hogy Ross Brawn-t pontosan ki idézte be, (a McLaren kizárható) de nyilvánvaló, hogy egykori és talán jövőbeli munkaadójával való szimpátiája okán jelent meg és egyre biztosabbá válik, hogy az angol atomfizikusnak további tervei vannak a Ferrarival. Ez hatalmas pozitívum a Scuderia oldalán és egyértelműen jól jár a sport is azzal, hogy a lassan élő legendaként is tisztelt stratéga ismét képbe kerül.
Jean Todt egyébként elégedetten hagyta el a Place de la Concorde-ot, véleménye szerint az igazság kiderült. Legalábbis a Ferrari igazsága. Részletek holnap az FIA részletes közleményében, melyből talán végre az okok és az okozatok is leszűrhetők majd.
Nincs hozzászólásNincs hozzászólás
Szólj hozzá!