Misu Racing (csökkentett mód)

underground motorsport info site

Vissza a pályára

A határidő napján a Vodafone McLaren Mercedes közleményben tudatta, hogy nem kíván fellebbezni a Motorsport Világtanács ítélete ellen és korábban jelezték, hogy a Magyar Nagydíjon őket ért büntetést is tudomásul veszik.

[SinglePic not found]

Miután a McLaren jogászai és a részvényesek tanulmányozták a Motorsport Világtanács múlt csütörtöki ítéletét, a McLaren úgy döntött, hogy a sport érdekeit szem előtt tartva és az alapvető cél – a versenyek és a világbajnokság megnyerése – érdekében nem fellebbezi meg a döntést, ehelyett inkább a vállalaton belüli kommunikáció folyamatát és struktúráját kívánja javítani, hogy a jövőben hasonló esetek ne fordulhassanak elő. “Úgy gondoljuk, itt az ideje, hogy ezt a nagy zaklatottságot magunk mögött hagyjuk. A McLaren versenyeket és világbajnokságokat akar nyerni.” – emelte ki Ron Dennis az istálló sajtóközleményében.

A McLaren másik függőben lévő ügye is lezárult, a csapat ugyanis szeptember 18-án értesítette a Nemzetközi Feljebbviteli Bíróságot, hogy eláll a korábban jelzett fellebbezési szándékától, így újabb tárgyalásra nem került sor és a csapat végérvényesen elveszítette a Hungaroringen megszerzett pontjait, továbbá nem kapják meg a konstruktőri győzelemért járó trófeát sem. A büntetés oka a Hungaroring boxutcájában keletkezett incidens, mely során Fernando Alonso elfogadható indok nélkül meggátolta csapattársát, Lewis Hamiltont, hogy újabb gyors kört teljesítve javítson időeredményén, ennek köszönhetően az angol pilóta elvesztette pole pozícióját csapattársa ellenében. Alonso szombat éjjel 5 helyes rajtbüntetést kapott, így Hamilton megszerezte a pole-t és meg is nyerte a versenyt, míg csapattársa a negyedik helyen végzett.

A pontlevonás ténye a Motorsport Világtanács ítéletének értelmében a konstruktőri világbajnoki cím szempontjából gyakorlatilag indifferens, anyagi szempontból mégis fontos lehet a televíziós jogdíjakból befolyt összeg elosztása során, mely komoly tétel a McLarenre kirótt 100 millió dolláros büntetésben.

A McLaren jogi fronton mutatott visszavonulása pillanatnyi nyugalmat hoz a pályán kívül zajló háborúban, mely továbbra sem ért véget és várhatóan újra fellángolnak majd az ellentétek a pontverseny végének közeledtével.

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Blogplay
Nincs hozzászólás

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!

Spam Protection by WP-SpamFree

Rodney's Search Widget plugged in.