Misu Racing (csökkentett mód)

underground motorsport info site

Mika Hakkinen bejelentette visszavonulását

A Mercedes szokásos szezonzáró rendezvényén a korábbi kétszeres Formula 1-es világbajnok Mika Hakkinen bejelentette versenyzői pályafutásának végleges befejezését. A finn pilóta F1-es sikereit követően a DTM-ben próbált szerencsét, neve egybeforrt a német csillagos márkával.

[SinglePic not found]

A mai bejelentés valójában csupán formaság, de a tényekhez való hűség kedvéért nem megkerülhető: a finnek második F1-es világbajnoka a mai naptól a visszavonult versenyzők táborát gyarapítja. Pedig a pillanat tulajdonképpen már rég eljött számára, de a vérében dolgozó rajongás még három évadon át hajtotta egy tőle idegen műfajban, amolyan jutalomjáték jelleggel.

Hakkinen korai pályafutását követően 1991-ben mutatkozott be a Lotus F1-es csapatánál, majd 1993-tól egészen 2001-ig a McLaren csapat pilótája volt. Az angol alakulat versenyautóit 1995-től Mercedes motor hajtja, a fúzió hozta meg az addigra már régen várt sikereket, ráadásul tömegesen.

Előtte azonban komoly csapás érte a finn tehetséget, 1995 végén súlyos balesetet szenvedett az ausztráliai Adelaide-ben és csak az azonnali életmentő beavatkozásnak köszönhető, hogy ma is köztünk van, ráadásul legszebb évei csak felépülését követően jöttek el.

Csaknem száz rajtot követően 1997-ben a viharos jerezi Európa Nagydíjon szerezte meg élete első győzelmét, majd következett élete legjobb éve, 1998-ban grandiózus csatában, Michael Schumacher ellenében világbajnok lett összesen nyolc győzelemmel. 1998 folyamán a Formula 1-ben is kezdetét vette Hakkinen és Schumacher küzdelme, ami a történelem egyik leghíresebb párviadalává vált köszönhetően a korszak két kiemelkedő pilótája közti korrekt rivalizálásnak. 1999-ben Schumachert sajnos baleset érte Silverstone-ban, ekkor úgy tűnt, hogy Hakkinen elől eltűnt a címvédés akadálya, azonban vezetői, műszaki és csapaton belüli problémák is felmerültek, ez lehetőséget adott a ferraris Eddie Irvine-nak, hogy ismét az utolsó futamra halassza a döntést. Hakkinen Japánban ismételt, másodszer is megnyerte a világbajnokságot. A 2000-es szezon igen rosszul indult a finn pilóta számára, a harmadik futamon szerezte csupán első pontjait, ott is csak második tudott lenni az első három futamot megnyerő Schumacher mögött, de a szezon második felében egy futam erejéig sikerült átvennie a vezetést a világbajnoki pontversenyben – karrierje során utoljára. Schumacher viszont a korábbi évekkel ellentétben megújult, és végül egy futammal a bajnokság vége előtt ismét Japánban eldöntötte a világbajnoki cím sorsát, ezúttal a maga javára.

Ezt megelőzően viszont Mika Hakkinen a 2000-es a Belga Nagydíjon talán a Formula 1 történetének legemlékezetesebb előzését mutatta be Schumacher ellenében.


2001 viszont meghozta számára a búcsút. Bár Indianapolisban és Silverstoneban győzni tudott, 1997 óta először teljesítménye elmaradt csapattársáétól, a szezonnyitón elszenvedett baleset, a megbízhatatlan versenyautó, a csapatvezetés bizalmatlansága és kisfia születése nem motiválta újabb küzdelmekben való részvételre. Egy év szabadságra ment, de a fogalom ismeretlen az autósportban, egyértelmű volt tehát, hogy Hakkinen végzett a Formula 1-ben.

Két év telt el nélküle a világ autósportjában, 2005-ben a Mercedes színeit képviselve ismét pályára lépett a DTM-ben és már élete harmadik versenyét megnyerte Spa-ban. Ekkor sokak szeme felcsillant, Hakkinen azonban nem tudott maradandót alkotni a német túraautó bajnokságban. 2006-ban futamgyőzelem nélkül maradt, idei utolsó évében pedig a Lausitzringen és Mugello-ban állhatott fel a dobogóra. Legjobb túraautós évadát beárnyékolta az utolsó előtti, barcelonai futamon elkövetett hibája, aminek következtében az addig vezető Martin Tomczykkal összeütközött, ezzel hozzájárult az Audi csapat bojkottjához, őt magát pedig kizárták a versenyből és élete utolsó versenyén rajtbüntetéssel sújtották.

A teljes karrierje során sportszerű Mika Hakkinen tehát dicstelenül búcsúzott nem túl sikeres DTM-es pályafutásától, az autósporttól viszont nem szakad el, hosszú távon a Mercedes-Benz nagykövete marad és a márka közelében, annak fejlődése érdekében dolgozik a jövőben. Ha versenyzői szerepvállalásával hasonló szellemben képes a továbbiakban is tevékenykedni, a sport ezúttal sem elveszíti, csupán átalakítja történetének egyik kiemelkedő alakját.

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Blogplay
Nincs hozzászólás

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!

Spam Protection by WP-SpamFree

Rodney's Search Widget plugged in.