Misu Racing (csökkentett mód)

Jelentős strukturális változásokat jelentett be a szakadékból kilábalni vágyó Honda Racing F1 Team és a hegycsúcsról a szakadékba tekintő Scuderia Ferrari. Az előbbinél egy nagy név tűnt fel, utóbbinál egy nagy név tűnt el.

[SinglePic not found]

Délelőtt érkezett a bejelentés, mely szerint a tavalyi év végén a Ferraritól visszavonult Ross Brawn november 26-tól kezdve a Honda Racing F1 Team-hez szerződik, ahol a csapatvezetői posztot fogja felügyelni Nick Fry-jal megosztva. Ezzel a Honda a McLaren felállásához hasonlítható managementet állít fel, Brawn minden figyelmét a műszaki feladatokra irányíthatja, míg Fry a csapat gazdasági működtetésére fog koncentrálni, mint ügyvezető igazgató.

Brawn pályafutása során fokozatosan szerzett egyre nagyobb autonómiát aktuális munkahelyein, azonban szinte mindig emberekhez kötődött és nem feltétlenül posztokhoz vagy csapatokhoz, ezért bizonyos szempontból meglepő, hogy egy szinte teljesen ismeretlen közegben, egy korábban be nem töltött poszton próbál érvényesülni egy igencsak speciális morállal rendelkező csapatnál. A megállapítást alátámasztja, hogy Brawn egyedül ritkán ért el sikereket, pályafutása kezdeti időszakban Neil Oatley-val, később Tom Walkinshaw-val fonódott össze (felügyelete alatt tervezte a sportautó világbajnokság 1991-es világbajnok autóját, a Jaguar XJR-14-et), majd a Benetton csapathoz érkezve megalakult a Ross Brawn – Rory Bryne – Michael Schumacher szupertrió, ami meghozta a Benetton két legfényesebb és legsikeresebb évét 1994-ben és 1995-ben két egyéni és egy tervezői bajnoki címmel. Schumacher 1996-ban átült a Ferrariba és a két műszaki zseni magára maradt, gyakorlatilag semmi érdemlegeset nem tudtak felmutatni, majd Jean Todt és Schumacher invitálására a trió négyfős formában tért vissza a Ferrarinál 1997-től. Az angol atomfizikus neve egybeforrt Michael Schumacher különleges győzelmeivel, melyek alapvető eleme volt a végletekig pontosan kiszámított versenytaktika. Schumacher ezt az akkori mezőnyben egyedülálló módon maradéktalanul képes volt a pályán végrehajtani akár úgy is, hogy menet közben gyökeres változtatásokat hajtottak végre, melyek olykor elképesztő számítási kapacitást és a pályán versenyzői zsenialitást igényeltek, de az esetek többségében igen értékes győzelmeket eredményeztek, gyakran klasszisokkal erősebb ellenfelek esetében is. Hét szinte közösen megnyert világbajnoki elsőséget követően 2006 végén Schumacherrel együtt nyugdíjba vonult, de egy év kihagyást követően szándékozott visszatérni, első sorban a Ferrari csapatvezetői posztjára.

Ezt az állást azonban többen is szerették volna maguknak. Jean Todt természetesen meg kívánta tartani, Ross Brawn szerette volna megszerezni, a nevető harmadik pedig a 42 éves Stefano Domenicali lett. Domenicali a Ferrari fiatalabb generációjának tagja, ennek ellenére, már több mint másfél évtizede szolgálja a Scuderiát, gazdasági szakember lévén alapvetően üzleti vonalon. Kinevezésével átveszi a Gestione Sportiva irányítását, ezen belül valószínűleg az ő feladata lesz a gondtalan működés biztosítása, míg az operatív munkát Mario Almondo végzi, Aldo Costa továbbra is vezető tervezőként tevékenykedik, a motorfejlesztést pedig Gilles Simon felügyeli.

A Ferrarit érintő változásokkal végérvényesen lezárul a 2000-es évek sikercsapatának tevékenysége, Jean Todt visszaléptetésével az utolsó tag is kiszáll az operatív munkából, bár Todt papíron továbbra is a Ferrari általános vezérigazgatója, kérdéses, hogy elég motivációt jelent-e egy autógyár irányítása egy olyan embernek, akinek az egész életét az autóversenyzés töltötte ki többek között a sivatagban, Le Mans-ban vagy éppen a Formula 1-ben.

A gyökeres vérfrissítés a Ferrarin belül alighanem Luca di Montezemolo műve. Bár a FIAT vezérigazgatójaként Montezemolo eddig is teljhatalmú diktátor lehetett volna, viszont a Ferrarit (és leginkább a versenycsapatot) érintő kérdésekben Todt egész ferraris pályafutása során autonómiát élvezett. A lapok leosztása nagyjából másfél évtizedig működött helyesen, de 2006-ban ellentétek keletkeztek a két vezér között, Montezemolo ugyanis önkényesen leszerződtette Kimi Räikkönent, aki nem illett bele a Todt-Schumacher tengely terveibe. Bár a felek sem megerősítő, sem cáfoló jeleket nem mutattak az üggyel kapcsolatban, élénken él a spekuláció, hogy Michael Schumacher visszavonulása és annak körülményei nem feltétlenül a bajnok tervei szerint alakultak. 2007-ben a Ferrarin belül egy sajátos kettősség alakult ki, míg Kimi Räikkönen gyakorlatilag Montezemolo embereként harcolt a sikerekért, Felipe Massa inkább a Todt család és Schumacher kegyeihez állt közelebb, így a brazil versenyző pozíciója frissen meghosszabbított szerződése ellenére meggyengült. Meglepő továbbá, hogy Schumacher ilyen fejlemények tudtában tesztelést vállal a Ferrari F2007-essel, annak ellenére, hogy korábban többször is hangoztatta, az utcai autók fejlesztése felé kíván orientálódni, ami a jelenlegi helyzet szerint továbbra is Todt felségterülete.

A végeredménytől eltekintve Ross Brawn elsődleges célja a Ferrarihoz való visszatérés volt, ennek jeleként aktív részt vállalt szabadsága alatt a kémügy újratárgyalása során a Ferrari oldalán. Ekkor a külvilág számára logikusnak tűnt, hogy az angol zseni ismét közeledik az olasz alakulathoz, de Kimi Räikkönen bajnoki címét követően tárgyalási alapja valószínűleg romlott, még annak ellenére is, hogy 2007-ben a Ferrari súlyos stratégiai hibákat vétett, ami az elmúlt tíz év folyamán nem volt megszokott. Bár Brawn-t kizárólag egy magasabb szintű kihívás érdekelte, valószínűleg nem okozott volna gondot számára a jövőben 1-2 igen jelentős stratégiai döntés meghozása vagy legalábbis a konstruktív részvétel 1-1 briefing-en, akár egykori szövetségesével, Michael Schumacherrel közösen.

Brawn helyét tehát fiatalok veszik át a Gestione Sportivában, aki ennek megfelelően a Hondánál köt ki, egy angliai bázisú csapatnál, ami még nagyobb bajban van, mint tíz éve a Ferrari volt. Kérdés azonban, hogy kik lesznek – ha lesznek egyáltalán – a felélesztésben aktív partnerei, ugyanis a derék japán vezetőség igen professzionális munkát végzett a tehetséges és korábban sikeres emberek elüldözésében. Helyüket az F1-ről semmit sem tudó japánok vagy más csapatoktól a szükség által vezérelve leszerződtetett szakemberek vették át, őket viszont nem Brawn válogatta, tehát egy meglehetősen atomizált, a Honda által (egyelőre) nem elkötelezett emberekből álló alakulatból kellene világverő együttest faragni egy atomfizikusnak. Ross Brawn sikere valószínűleg azon múlik a jövőben, hogy el tudja-e fogadtatni stílusát, munkamódszerét az értetlen japán vezetőséggel. Fry már korábban is felismerte, hogy csapatának legkomolyabb hiányossága, hogy nem olyan szellemiséggel működik, mint egy igazi versenyistálló, a Honda uralmának növekedésével erősödött a japán nagyvállalati szemlélet térnyerése, ezzel arányosan romlott a csapat teljesítménye, most pedig abszolút mélyponton vannak. A legfontosabb tehát, hogy sikerüljön megértetni a japánokkal, (ez egyébként a Toyotára is igaz, de ezt most ne keverjük ide) hogy türelemmel és támogatással viseltessenek Ross Brawn felé, az ő mentalitása az egyetlen, (a rendelkezésre álló kétféle szemlélet közül) ami eredményre vezethet, de csak akkor, ha nem rúgják ki idő előtt, ahogy tették ezt elődeivel is.

A Ferrari pedig valószínűleg most fogja csak igazán megélni azt, milyen az, amikor csak a piros szín és a két versenyző marad állandó és teret nyer az új generáció a maga sajátos, de az alap értékeket mindenképpen szem előtt tartó elképzeléseivel. Azt, hogy az olaszok hibás döntést hoztak-e Brawn eltékozlásával, csak a jövő ilyenkor sejthetjük igazán.