Misu Racing (csökkentett mód)

A Nemzetközi Feljebbviteli Bíróság elutasította a Vodafone McLaren Mercedes fellebbezését, ezzel biztossá válik, hogy 2007-ben a Scuderia Ferrari versenyzője, Kimi Räikkönen a Formula 1-es világbajnok. A McLaren által gerjesztett cirkusz gyakorlatilag semmire nem volt jó, csupán felesleges feszültséget keltett.

[SinglePic not found]

Mi is volt ez az egész valójában?

Jól ismert körülmények közepette Lewis Hamilton elvesztette, Fernando Alonso nem nyerte meg és Kimi Räikkönen elhódította Brazíliában a Formula-1 2007-es egyéni világbajnoki címét, majd a versenyt követően kiderült, a két BMW Sauber és a két Williams Toyota nem ment át a technikai ellenőrzésen. A dolog pikantériáját az adta, hogy a négy versenyautóból három Hamilton előtt ért célba, aki a kérdéses versenyautók kizárása és némi szerencse esetén elegendő pontot szerezhetett volna ahhoz, hogy a tabellán Räikkönen elé kerüljön.

A BMW-k és Williams-ek az általuk használt üzemanyag hőmérséklete kapcsán kerültek a figyelem középpontjába, a minták ugyanis több mint 10 Celsius fokos eltérést mutattak a külső hőmérséklettel összevetve. Ha ennyinél megállunk, valószínűleg egyértelműen szankcionálni kellene a szóban forgó versenyautókat, a helyzet azonban az, hogy az FIA időmérő monitorain megjelenő adat nem egyezett a szintén értéket szolgáltató Meteo France jelentésével, utóbbi szerint megfelelő volt a versenyautókban használt üzemanyag hőmérséklete. A szabálykönyv nem rendelkezik egyértelmű utasítással arra vonatkozóan, hogy a steward-ok melyik mérést kötelesek viszonyítási pontnak tekinteni, ennek hiányában a svájci és az angol istálló versenyautói végül túljutottak az éjszakába nyúló vizsgálaton és úgy tűnt, véget ért az idei világbajnokság.

A Vodafone McLaren Mercedes viszont ezt másként gondolta és megfellebbezte a steward-ok ítéletét annak ellenére, hogy az incidensben alapvetően nem volt érintett. A sportszabályzat azonban nem definiálja az érintettség fogalmát, a helyzet értelmezhető úgy, hogy a McLaren kívülálló volt, mert versenyautói nem kerültek szóba a vizsgálat folyamán, viszont érintetté válhatnak abban az esetben, ha a végeredmény befolyásolására hatással lehetnek. Nem egyértelmű tehát, hogy joga volt-e egyáltalán fellebbezni a steward-ok döntése ellen az angol csapatnak, az azonban biztos, hogy nem a verseny végeredményét kérdőjelezték meg (amire minden körülmény esetén lehetőségük van) és a Nemzetközi Feljebbviteli Bíróság titkársága végül átvette a fellebbezést és tárgyalást tűztek ki november 15-ére.

Természetesen az idei szezont követően a közvélemény egyöntetű véleménye az volt, hogy a Vodafone McLaren Mercedes az utolsó utáni lehetőséget is igyekszik megragadni, hogy Lewis Hamilton számára megszerezzék a bajnoki címet. Ezt természetesen Martin Whitmarsh, a McLaren ügyvezető igazgatója többször kategorikusan tagadta és leszögezte, nem céljuk Kimi Räikkönen bajnoki címének elbitorlása, csupán az üzemanyagok használatával kapcsolatos szabályokat szeretnék tisztázni, ami sajnálatos módon egybeesett az ominózus versennyel. Whitmarsh többek között azt is megemlítette, hogy “nem volt más választásuk“, csak a fellebbezés, mivel úgy véli, ha nem tennék meg a szerintük szükséges lépést, a közvélemény azzal vádolhatná őket, hogy nem képviselik megfelelően versenyzőik érdekeit. Nem sokkal ezt megelőzően Lewis Hamilton közölte, kizárólag a pályán szándékozik világbajnoki címet nyerni, így elgondolkodtató, hogy Whitmarsh szerint érdeke-e Lewis Hamiltonnak, hogy egy általa is alapvetően kellemetlennek tartott helyzet részese legyen.

Jól látható tehát, hogy már a fellebbezés beadásának pillanatában elég gyenge lábakon állt a McLaren részéről érkező magyarázat a tiltakozás hátterében álló motivációt illetően. Máig tisztázatlan, hogy miért nem kért szimplán egy FIA állásfoglalást Whitmarsh, ahogy megtették az Ausztrál Nagydíjat követően a flexibilis padlólemezek ügyében vagy, ahogy a Renault is kikérte az FIA véleményét a McLaren ellensúlyos lengéscsillapítójával kapcsolatban. Mindkét alakulat mindkét esetben világos és egyértelmű választ kapott a kérdésére és érdeklődésével nem okozott közfelháborodást és nem helyezett kérdőjelet a világbajnok személye fölé. Most valamiért mégis égető szükség volt a fellebbezés benyújtására a korábbi tapasztalatok ellenére is.

Az eseményeket kívülről figyelő szemlélők – legyenek ők rajongók, újságírók vagy éppen szakavatott insiderek – nem fogadtak volna a McLaren sikerére, mégis mindenkiben ott lakozott a burkolt félelem, amely azt az igen kínos szituációt kívánta elkerülni, ami akkor következett volna be, ha az angolok elérik céljukat. A veszély okozta szorongás a legmagasabb szintet is elérte, példátlan módon maga Bernie Ecclestone is kilátásba helyezte visszavonulását, ha Räikkönentől elveszik a győzelmet hitelesen nem mérhető üzemanyag hőmérsékletek miatt, így nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy sejtsük, mit is okozhatott volna, ha a McLaren fellebbezése támogatást nyer a Feljebbviteli Bíróság tagjai oldaláról.

A tárgyaláson aztán igen érdekes és ismételten átgondolásra érdemes mondatok hangzottak el leginkább a McLaren ügyvédje, Ian Mill részéről, aki úgy tűnik nem igazán respektálta felettese, Martin Whitmarsh és csapata álláspontját, szavaival nyíltan harcolt Lewis Hamilton bajnoki címéért.

“Az alapelv egyértelmű, ha szabályszegés történt, az növelte a teljesítményt. A szankció, attól tartok kizárás kell, hogy legyen.” – magyarázta Mill, majd a korábbi gyakorlatra próbált rávilágítani: “Valahányszor a múltban kizárás történt, sor került a végeredmény módosítására… Mindössze annyit kérünk, hogy történjen az, ami általában szokott.”

Mill helyzetéből adódóan természetesen számára kényelmesebb volt általában a kizárásokkal foglalkozni, de az általa illusztrált gyakorlat messze nem ennyire egyszerű. Éppen Brazíliában történt egy hasonló, üzemanyaggal kapcsolatos szabályszegés 1995-ben a Benetton és Williams Renault csapatokat kiszolgáló Elf részéről, ennek következtében az első két helyezett Michael Schumachert és David Coulthardot csapataikkal együtt kizárták a versenyből, amit ennek köszönhetően Gerhard Berger és a Ferrari nyert meg, majd hatalmas botrányt kiváltva a Nemzetközi Feljebbviteli Bíróság a versenyzőket visszahelyezte eredeti pozíciójukba, csupán a konstruktőri pontokat vették el. Mill valószínűleg ezzel nem tudta a négy bíró mindegyikét megvezetni, mivel a négytagú bírói testületben ketten, a portugál Jose Macedo e Cunha és a görög Vassilis Koussis is részt vett a 12 évvel ezelőtti és a 2007-es tárgyaláson is.

“A versenyző talán teljesen ártatlan… de kihasználja a szabálytalan autó előnyeit. Ha a csapatot kizárják, a versenyző is veszítse el a pontokat. A másik ügyben a versenyzőknek immunitást ajánlottak, ha együttműködnek az FIA-jel. ”

Mill másik nyilvánosságra került érvelése szintén nem támasztja alá a McLaren szándékát az üzemanyag felhasználhatóságával kapcsolatos kételyek tisztázását illetően. Bár az ügyvéd megállapítása tényszerű a kémbotránnyal kapcsolatos mondatában, mégis etikai szempontból kifogásolható a gondolatmenet. Ismét felmerül a versenyző felelősségének és szerepének kérdése, mely úgy tűnik, folyamatos mérlegelés alapja mindig az aktuális ügy természetéből adódóan. Mill legalábbis erre engedett következtetni, amikor görcsösen a BMW és a Williams pilótáinak kizárása oldalán harcolt annak ellenére, hogy pár héttel ezelőtt a Motorsport Világtanács megkegyelmezett a McLaren versenyzőinek, csak azért, mert elősegítették a nyomozást. Itt viszont erről szó sem lehetett, mert nyilvánvalóan a versenyzőknek fogalma sincs arról, hogy az általuk használt üzemanyag milyen hőfokú és aránytalanul kevesebb ráhatásuk van az ügyre, mint a McLarenen belüli konfliktus esetén. A két eset tehát merőben eltérő, de a probléma alapja mégis hasonló: meg kell-e fosztani a versenyzőt az általa elért eredménytől, ha csapata szabálytalan autóval küldi őt a pályára? A kémbotrány kapcsán hajlottam arra, hogy inkorrekt a riválisokkal szemben, ha a McLaren pilótáit érintetlenül hagyják, kizárásuk viszont nyilvánvaló csapás lett volna a szabálytalan autót kitűnően vezető pilóták számára is, tehát igazán helyes megoldás abban a pillanatban nem létezett, csupán kevésbé rossz. Jelen helyzetben, ha a következetességre esküszünk, valószínűleg célszerű lett volna az 1995-ös és az idei gyakorlatot követni, azaz a csapatok vezekeljenek, a versenyzők pedig tartsák meg eredményüket.

Már csak azért is, mert aki látta a versenyt, az tudja, hogy nem a hideg üzemanyagon múlott, hogy a négy szóban forgó autó közül három Lewis Hamilton előtt végzett, ez a három autó ráadásul vért izzadva küzdött egymással, ami alátámasztja a humán faktor értékelésének fontosságát. Újabb tényező, hogy amennyiben a bírák kizárták volna a három pilótát, nem kötelezte volna őket semmi arra, hogy Lewis Hamiltont mindenképpen helyezzék előrébb a rangsorban, tehát inkább több érv szól a változatlanság mellett a lehetséges, de egyáltalán nem biztos szabályszegés ellenére is.

Természetesen Ian Mill felszólalásait a másik oldal sem hagyta szó nélkül. Rég nem látott egységet formálva utasította el a Ferrari, a BMW Sauber és a Williams jogásza a hallottakat. Az olaszok részéről Nigel Tozzi megjegyezte, hogy a McLaren képviselői “szégyentelen képmutatók, akik mentesek bármilyen integritástól”, Ian Meakin a bajorok ügyvédje “puszta opportunizmusról” beszélt és a Williams védőjével közösen hangsúlyozták, a McLaren beadványa elfogadhatatlan, mert az angol csapat az ő értelmezésük szerint nem volt érintett az ügyben.

Nagyjából ennyi szivárgott ki a tárgyalóteremből, majd néhány magyarázó nyilatkozattól eltekintve majd’ egy napig csend lett az ügyben, döntés ugyanis csak péntekre volt várható. Péntek délután aztán a Pitpass.com megbízható, de nem hivatalos forrásra hivatkozva megszellőztette, a McLaren fellebbezését elutasították. Ekkor még nem tudtuk, de később gyaníthatóvá vált, hogy már azokban a délutáni percekben megvolt a végleges döntés, amiről a közvélemény csak késő este szerzett tudomást.

Legalábbis csak az érdeklődők egy része, mivel gyaníthatóan szándékosan a hivatalos közlemény csak a szombati lapok lapzártáját követően érkezett, biztosítva azt, hogy csak a legfőbb érdeklődők értesüljenek a hírről, az átlagos néző, a hírfogyasztók többsége pedig könyvelje el végérvényesen, hogy Räikkönen a világbajnok. Eddig is az volt, ezt követően is az marad, felejtsük el az egészet.

Egyértelmű az üzenet, a McLaren-en kívül senkinek nem hiányzott ez a felesleges felhajtás, ezt jól érzékelteti, hogy az éj leple alatt, a lehető legóvatosabban került nyilvánosságra a formális döntés: az ügy elutasítva, mivel a fellebbezés el nem fogadható volt, a teljes indoklás pedig nem nyilvános, csupán kérvényezhető.

Sok hűhó a nagy semmiért. Räikkönen megtarthatja megérdemelt címét, Bernie Ecclestone is hivatalban marad a továbbiakban, a McLaren pedig kudarcot vallott, sem világbajnokságot, sem szabályértelmezést nem nyert.

Lehet, hogy mégis inkább állásfoglalást kellett volna kérni?

[update] A Nemzetközi Feljebbviteli Bíróság állásfoglalása szerint az érintettség kizárólag közvetlenül értelmezhető, mivel a legtöbb utólagos ítélet áttételesen hatással van a mezőny többi tagjára nézve, így jelen esetben a Vodafone McLaren Mercedes nem tekinthető érintett félnek a BMW Sauber F1 és az AT&T Williams ügyében.

Ennek értelmében a Vodafone McLaren Mercedes-nek kizárólag a verseny végeredménye ellen lett volna joga tiltakozni a hivatalos végeredmény kiadását követő 30 percben a Nemzetközi Sportszabályzat 174 d cikkelye alapján. Ezt nem tették meg, a Steward-ok döntését pedig ezúttal nincs joguk megkérdőjelezni, így a fellebbezésük el nem fogadható.