Misu Racing (csökkentett mód)

underground motorsport info site

BMW Sauber F1.08

A BMW Sauber F1 Team elérkezett a fejlesztés azon fázisába, amikor az F1.08 névre keresztelt autó bemutatkozhatott a közönség előtt is. A BMW paletta legerősebb tagjával komoly tervei vannak a német-svájci csapatnak. Miután 2006-ban és 2007-ben is elérte a Mario Theissen vezette csapat az előre kitűzött célokat, 2008-ban az első győzelem megszerzése és az élmezőnyhöz való csatlakozás az első számú feladat.

[SinglePic not found]

Az autó tervezésének koncepcióját Willy Rampf, a BMW Sauber technikai vezetője ismertette. A 2008-as modell a korábbi versenyautók továbbfejlesztett változata, az F1.07 jó alapként szolgált a továbbfejlesztéshez, mivel nem volt szükség hibák korrigálására, így a mérnökök az alap ismeretében az innovációk fejlesztésére fordíthatták energiáikat. A tervezők elsősorban nagyfokú aerodinamikai hatékonyságra és stabil aero balanszra koncentráltak, úgy vélték, minél kisebb az leszorítóerő veszteség a kanyarokban, annál gyorsabban tud haladni az autó, miközben a versenyző is jobban megbízhat benne. Nagy szerepet kapott a mechanikai tapadás növelése a szabványos gumik lehető legjobb felhasználása érdekében, emellett könnyebbé is vált az autó, ez a ballaszt optimalizálásakor lehet fontos újítás.

Első látásra észrevehető változás az orr süllyedése egészen az autó hátuljának szintjéig és az első szárny kialakítása. A motortakaró elem kisebbé vált és új szárnyak is megjelentek, továbbá felkerültek a BMW-re is az idei szezon slágerei, a keréktárcsákra szerelt pajzsok. Két jelentős szabályváltoztatás befolyásolta az autó építését, az egységes motorvezérlő elektronika (SECU) bevezetése és a sebességváltók élettartamának növelése. A Münchenből érkező váltónak a többi csapat megoldásához hasonlóan idén már négy versenyt kell hiba nélkül teljesítenie, a SECU belépésével pedig kiszorul a kipörgésgátló mellett számos fontos funkció, így nő a mechanikai tapadás és a szenzitív gázpedál jelentősége.

Willy Rampf szerint az F1.08 igen pozitív eredményeket produkált a szimulációk során, de ez csak az első lépés, a később érkező új elemek alaposan megváltoztathatják az autó jelenlegi formáját.

A BMW Sauber F1 Team 2007-ben a harmadik legerősebb csapattá vált és a McLaren Mercedes kizárását követően a második helyen végzett a Konstruktőri világbajnokságon. A csapat az első szezonját 2006-ban teljesítette a Formula 1-ben és az ötödik helyen végzett, a versenyzők összesen három harmadik és egy második helyet szereztek.

A szoros verseny és tesztnaptártól függetlenül a BMW Sauber F1 Team az első két szezon folyamán a személyügyi és logisztikai helyzetre is sok gondot fordított. A Zürich melletti Hinwilben található bázist a BMW 2006. január elsején vette át, 2007 végén egy új szárny is megnyílt, ahol a nagyságrendileg 150 új munkatárs kap helyet. Az erőátvitel fejlesztése és gyártása továbbra is Münchenben zajlik a BMW Kutatási és Innovációs Központjában (FIZ) Markus Duesmann felügyelete alatt.

Technikai adatok:

  • Karosszéria: szénszálas monocoque
  • Felfüggesztés: két keresztlengőkaros (elöl és hátul), beépített rugók, tolórúddal működő lengéscsillapító (Sachs Race Engineering)
  • Fékek: hatdugattyús féknyereg (Brembo), karbon tárcsák (Brembo, Carbone Industrie)
  • Sebességváltó: 7 sebességes quick shift sebességváltó hosszirányban beépítve, szénszálas kuplung (AP)
  • Elektronika: MES
  • Kormánykerék: BMW Sauber F1 Team
  • Kerekek: Bridgestone Potenza
  • Keréktárcsák: OZ
  • Hossz: 4600 mm
  • Szélesség: 1800 mm
  • Magasság: 1000 mm
  • Kerekek távolsága elöl: 1470 mm
  • Kerekek távolsága hátul: 1410 mm
  • Tengelytáv: 3130 mm
  • Önsúly: 605 kg (versenyzővel, üres tankkal)
Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Blogplay
Nincs hozzászólás

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!

Spam Protection by WP-SpamFree

Rodney's Search Widget plugged in.