Biztonsági alapítvány alakul a McLaren büntetéséből
Párizsban határozott a Motorsport Világtanács a McLaren Mercedes tavalyi büntetéséből befolyó 60 millió dollár sorsáról. Célpontban a fiatal pilóták biztonságának javítása.
[SinglePic not found]
Rekord összegű, 100 millió dolláros büntetést szabott ki a Motorsport Világtanács 2007. szeptember 13-án a McLaren Mercedes kémbotrányban való részvételének megtorlásául. Az angol csapat ennek következtében 60 millió dollár befizetésével megalapozza a Motor Sport Safety Development Fund névre hallgató alapítványt.
Az összeg elosztását a ma kinevezetett bizottság fogja felügyelni. A testület tagja az FIA elnöke, Max Mosley, a korábbi hétszeres Formula 1-es világbajnok és a GPDA korábbi elnöke, Michael Schumacher (mindketten az FIA Foundation tagjai), Nick Craw, az Egyesült Államok autósportjáért felelős bizottság elnöke, valamint Jean Todt és Norbert Haug, a tavalyi konfliktusban érdekelt Ferrari és McLaren Mercedes képviseletében.
A bizottság az FIA Foundation szervezetén belül fog működni azzal a céllal, hogy a következő öt év folyamán három kiemelt programot támogasson. A közlemény nem tér ki a kampányok részletes rendeltetésére, ezért egyelőre a nevek alapján a Young Driver Safety Scholarship program egy fiatal versenyzők biztonságát támogató ösztöndíj lesz, az Officials Skills Safety Training egy pályabírók képességeit fejlesztő tréning lesz és a Facility Safety Improvement Consultancy program keretein belül kutatások kezdődnek a létesítmények biztonságosabbá tételének érdekében.
Nincs hozzászólásNincs hozzászólás
Szólj hozzá!