Sasad Liget Kupa 2008 – eredmények (és némi vélemény)
A hétvége folyamán a Hungaroring mindenre alkalmas volt, de két ország teljes gyorsasági mezőnyének fogadására és a közönség kiszolgálására nem igazán. Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy nem a Hősök terét és az éppen akkor rajtoló Közép-Európai Rally-t választottam. A magyar és cseh nagytúraautók, valamint a SEAT Leon Szuperkupa mezőnye mindenért kárpótolt.
[SinglePic not found]
A Gyorsasági OB szezonnyitója hasonlóvá vált egy találós kérdéshez, legalábbis ez volt az érzésem, ahogy a szakadó eső által áztatott sáros aszfalton sétáltam a Hungaroring paddockja felé. Korábbi érdeklődésem ellenére rengeteg ismeretlen tényező felfedezése várt rám, ezért érdeklődve sétálgattam a zsúfolt paddockban fel, s alá.
Később kiderült, hogy a Sasad Liget Kupa legnagyobb erőssége pont ebben, az újdonságban, illetve annak ígéretében rejlett. Nem lehet azt állítani, hogy túlzott optimizmusra ad okot például a magyar formulaautók és kistúraautók kategóriáinak helyzete, ezért érdemes a figyelmet olyan irányba fordítani, ahol pozitív fejleményekről lehet beszélni.
Porsche klub a nagytúrában
A hétvége egyik legfontosabb jelensége, hogy végre sansz mutatkozik arra, hogy a nagytúraautók kategóriája ne csupán Bódis Kálmán magánszámává degradálódjon. A tavalyi BMW túladagolás kapcsán jutott eszembe, hogy talán megélne egy BMW márkakupa is Magyarországon, idén mindez teóriává vált, mivel a bajor márka példányai szinte kivétel nélkül eltűntek a rajtrácsról. Helyüket a német konkurencia, a Porsche vette át, leginkább a Főnix Motorsportnak köszönhetően. A korábban a BMW iránt elkötelezett alakulat három 2007-es 997-est vásárolt, köztük az egyik tavalyi Szuperkupás VIP autót, melyben Kiss Norbert is versenyzett a Hungaroringen. Természetesen nem hiányzott a mezőnyből a kategória eddigi egyeduralkodója, Bódis Kálmán sem a 2002-es fejlesztésű szintén ex-szuperkupás 996-osával és Fekete Krisztián is visszaült a Dubaiban használt széles Porsche-ba, ezzel összesen öt stuttgarti autó állt a rajtrácsra. Figyelembe véve, hogy jelenlegi állapotában a Porsche alapú Brokernet Silver Sting nem igazán lóg ki a kupás versenyautók rengetegéből és azt, hogy a Bovi Motorsport műhelyében áll még egy piros 996-os versenyautó, elgondolkodtató, hogy vajon nem lenne-e valóban igény egy magyar Porsche Kupa indítására…
Egyelőre azonban még nem tartunk itt, az viszont fontos fejlemény, hogy Walter Csaba vezette mindkét hétvégi versenyt, mígnem Rácz István felülkerekedett a legalizált Brokernet Silver Stinggel. Attól a pillanattól fogva, hogy a magyar fejlesztésű prototípus az élre állt, el is dőlt minden, de legalább néhány körön keresztül a verseny illúzióját láthatták a vasárnap egész szép számban kilátogató nézők. Bár a nagytúra mezőnye továbbra is áldatlanul kiegyensúlyozatlan, jó volt látni Horváth Zsolt visszatérő első generációs SEAT Leon Supercopa-ját és Gáspár Csaba S2000-es Alfa Romeo 147 GTA-ját, de a régi-új versenyautók listája itt nagyjából véget is ér. A három rendezett, egységes megjelenésű, bár eddig nem túlságosan kiegyensúlyozott teljesítményű főnixes Porsche megjelenése alaposan átalakította az élmezőny felállását és frissítés révén talán megvan a remény arra, hogy a szezon további futamai során szorosabb verseny és küzdelem alakulhat ki az első hely megszerzéséért.
All Stars és egy baleset anatómiája
Hasonlóban bízom a SEAT Leon Szuperkupa kapcsán is, de Magyarország legfiatalabb márkakupája kapcsán erre még jobb esély van, még ha nem is került felszínre az igazság. A változó hétvégi körülmények és a műszaki változások okozta tapogatózás közben nem tudta mindenki megmutatni valójában mire is képes, de elfogultság nélkül állítható, hogy a SEAT-ok mezőnye idén valóban minőségi ugrást hajt végre. Bár Rácz István kilépésével papíron gyengült a mezőny, Michelisz Norbert indulásával ezt aligha érezzük így, sőt a tavalyi Clio és tavalyelőtti Swift Kupa bajnok alaposan felforgathat mindent. Tavaly Kiss Norbert és Wéber Gábor magas színvonalú párharcát figyelhettük, idén viszont egyértelműen többesélyessé válik a küzdelem. Már szombaton úgy tűnt, hogy – bár a pole pozíciót megszerezte – Kiss Norbert kemény ellenfelekre számíthat a Zengő Motorsport részéről, Wéber Gábor meg is előzte már a rajtnál, de a Mansell kanyarban sajnos megpördült és Bárkovics Zoltán a kanyarból kijövet már nem tudta elkerülni, nagy sebességgel Wéber Gábor autójának ütközött, ráadásul a lehető legrosszabb helyen, a baloldalon közvetlenül a versenyző mellett. Wéber Gábor az ütközés következtében elvesztette eszméletét, de szerencsére az ütés által okozott fájdalmaktól eltekintve sérülés nélkül átvészelte a balesetet, mely kapcsán érdemes egy pillanatra elgondolkodni a Mansell kanyarban található aszfaltozott bukótér létjogosultságáról.
Tökéletes felvételek nem készültek a balesetről, de az látható, hogy Wéber autója a megpördülést követően visszacsúszik, visszagurul a versenypályára, ahol Bárkovics nagy sebességgel haladt és már gyakorlatilag a következő kanyar vételére várt, egyszerűen nem volt hova mennie a hirtelen akadály miatt. Az ominózus kanyar néhány éve rendelkezik aszfaltozott bukótérrel, igazodva a Formula 1-ben hódító trendekhez. E sorok között nem célom megkérdőjelezni dollármilliók felhasználásával született tudományos kutatási eredményeket, de valószínű, hogy egy kavicságyból Wéber Gábor autója nem lett volna képes visszacsúszni a pályára, ahol az aszfaltozott bukótér adta biztonságérzet miatt egyébként is gyorsabban hajtanak a versenyzők, mint tennék azt a kiesés fenyegető lehetőségének tudatában. Meglepő, hogy mindez egy elsőkerekes SEAT Leon Szuperkupa futamon zajlott enyhe esőben és nem az emlékezetes 2006-os Magyar Nagydíjon, de a helyzet mindenképpen átgondolásra érdemes.
Az viszont nem változik már meg, hogy Wéber Gábor sajnos kiesett (remélhetőleg csak) a hétvége további alakulásából és átadta a terepet Hatvani Bálintnak, aki az új rajtot követően szorgalmasan üldözte az első helyet visszaszerző Kiss Norbertet. Hatvani jóval közelebb került a bajnokhoz, mint általában tavaly volt, de néhány körtől eltekintve nem volt igazán lőtávolban, csupán Kiss Norbert szokatlan megcsúszásai jelenthettek olykor némi esélyt a teljesen új autót vezető Hatvaninak. Jelentős hátránnyal következett Brachna Dávid és mögötte már Michelisz Norbert érkezett, aki remek edzésteljesítménye ellenére csak a 14. rajtpozícióból kezdhette meg a versenyt. A konfliktus oka a pályaelhagyás szabályainak újfajta értelmezése, mely a versenyzők körében nem örvend túl nagy népszerűségnek. A versenybíróság egyébként a hétvégén már-már Formula 1 szintű beavatkozást gyakorolt az eredmények rendezésére, nem volt ritka, hogy órákkal a befutót követően még vita tárgya volt egy-egy affér.
A szombat délutáni edzésen viszont már nem volt hátráltató tényező, Michelisz Norbert magabiztosan megszerezte a pole pozíciót az autójával elégedetlen Kiss Norbert előtt, majd vasárnap teljesen simán megnyerte a versenyt. Michelisz tekintélyt parancsoló, csaknem 12 másodperces előnnyel ért célba, mely még akkor is igen erős teljesítménynek tűnik, ha Kiss Norbert fékjei nem üzemeltek megfelelő hatékonysággal és a jobb oldali ablaküveg rögzítése is meglazult, de azt a tavalyi bajnok is elismeri, hogy a Zengő Motorsport 2008-ban a tavalyinál erősebb teljesítményre képes. Wéber Gábor visszatérése esetén a játék minimum három, de inkább négyfősre is bővülhet, ez pedig felboríthatja a tavaly két pilótára leosztott partit. Bár a hétvégén így alakult, a továbbiakban remélhetőleg nem dől el minden az első körben, hogy aztán a hasonló teljesítményű és ritkán hibázó élversenyzők azonos tempót autózva üldözzék egymást, hanem a párharcok miatt szeszélyesebb köridők talán lehetőséget nyújtanak több pilótának is a felzárkózásra.
Bárhogy is alakul, a SEAT Leon Szuperkupában jelenleg komoly lehetőségek lakoznak, hogy valóban színvonalas, ne csak “magyar szintű” kategóriává váljon. Főleg akkor, ha legjobbjaink az EB-n is megállják majd a helyüket.
Cseh csoda
Bármennyire is tisztelem a hazai mezőnyt, nem érdemes tagadni, hogy a hétvége fénypontja mindenképpen a cseh nagytúraautók kategóriája volt. Bár a mezőny a silverstone-i FIA GT szezonnyitó miatt kissé megcsappant, ez fel sem tűnt, amikor a Bohemian Racing Team és a Charouz Racing System DTM Audi A4-esei és Mercedes C Osztályai a pályára hajtottak. Az elmúlt években sok impozáns versenyautót láthattunk a Hungaroringen, az abszolút csúcs Formula 1 mellett GP2-t, Porsche Supercup-ot, FIA GT-t, a World Series by Renault különböző kategóriáit, és még sorolhatnánk, de a zárt karosszériás autók közül a legkomolyabb nézői élményt alighanem egy DTM versenyautó féktávja adja. Főleg akkor, ha a volánnál egy fiatal tehetség ül (egy öltönyből átvedlett cégvezető helyett), aki a 9-es rajtszámú Audit látszólag iszonyú tempóban hajszolta a Hungaroringen. Thomas Kostka 1:41.9-es körideje után sokan érdeklődtek, ki is ez a srác valójában.
Thomas Kostka
Az 1984-ben született Thomas Kostka weboldala szerint egy meglehetősen jó karrierrel rendelkező pilóta. 2004 és 2006 között három szezont töltött a World Series by Renault legmagasabb osztályában, ahonnan a GP2-be szeretett volna továbblépni, de ez nem tűnt működőképes elképzelésnek azt követően, hogy három szezon alatt mindössze 12 pontot tudott összeszedni. A Monaco-ban élő versenyző ezt követően hazatért a Bohemian Racing Team-hez és az idei szezontól az Auditól vásárolt 2005-ös A4 R12 DTM-et vezeti a cseh bajnokságban. A Hungaroringen nyújtott, elsőre meggyőző teljesítményét látva felmerül a kérdés, valóban ennyire borzalmas ellenfelei voltak, és vajon mit művelne például Mattias Ekström ezzel a még mindig első osztályú versenyautóval?
Kostka teljesen más szinten autózott, mint bárki más a pályán, az ember nehezen hitte el, hogy a negyedik helyen haladó csapattársa azonos autóban ül, mint ő. A Charouz Racing System két pilótája szoros küzdelmet vívott egymással, mögöttük pedig fényévekre feltűnt egy-egy FIA GT-ből ismert Pagani Zonda GR vagy egy Lamborghini Gallardo. A mezőny színvonalát jól érzékelteti, hogy mindkettőt legyőzte Stefan Rosina egy elvileg jóval gyengébb Porsche 997-essel (és természetesen gyorsabb volt a magyar mezőnynél is), ez még akkor is kellemetlen, ha a második futamon Antonin Herbeck az utolsó kockából rajtolt Zondájával. A Rock Media Motors autója egyébként Jolly Jokerként funkcionált a hétvégén, gyakorlatilag teljesen mindegy volt, hogy honnan rajtol, a DTM autókat esélye nem volt még megközelíteni sem, a régebbi fejlesztésű BMW M3 GTR-ek, az új 1-es BMW-k, a Tatra Ecorra V8 nem jelentett gondot.
Megnyugtató tehát, hogy a cseheknél is hasonló problémák jelentkeznek a nagytúraautók kategóriájában, a laza technikai szabályzatnak megfelelően, aki erősebb autót, több pénzt képes kiállítani, az nagyobb eséllyel indul a dobogóért, a technikai differenciák a versenyzői oldalon kompenzálhatatlan különbségeket eredményeznek.
Ami viszont meglepő, az a cseh “kistúra” állapota, mely eleve a 2000 köbcentiméter alatti autókat tömöríti, tehát egy ex-STW-s Audi A4-essel új generációs kupás Renault Clio-k, egyedi építésű prototípusok, Ford Fiesta ST-k ellen lehet versenyezni. A hétvége folyamán sokszor hallottam spontán közgazdászokat, amint következtetéseket vontak le a magyar és a cseh gazdaság állapotával kapcsolatban a felvonult autópark alapján, de kétségtelen, hogy a csehek valami egészen mást értenek kistúra alatt, mint Magyarországon, és a különbségnek csupán egy része anyagi természetű.
Az viszont örömteli, hogy a Formulaautók között a magyar versenyzők és autóik az urak, köztük az Eszenyi László birtokába került gyönyörű F3-as Dallara, ami vasárnap a győzelemre is jó volt, viszont hiányzott a mezőnyből Kiss Pál Tamás, aki sajnos nézeteltérésbe keveredett leendő csapatával a hétvégét megelőzően és ez – ismerve a hazai farkastörvényeket – könnyen a fiatalember hazai pályafutásába is kerülhet.
Sokféle hatás érte az embert a Sasad Liget Kupán. A szombat reggeli kiállhatatlan időjárást és a nem túl komfortos Hungaroringet vasárnapra megvilágította a napfény és a szombati kellemetlenségeket, a sajnálatos balesetet feledtetni próbálja a közeljövő kecsegtető képe. Két hét múlva a Hungaroringtől merőben különböző Pannónia-Ringen találkozik ismét a mezőny, ezúttal már cseh vendégeink nélkül dől el, helytállóak-e a fenti megállapítások, avagy más helyzet uralkodik el a Gyorsasági OB 2008-as évadán.
Sasad Liget Kupa – Hungaroring, 2008. 04. 19. – eredmények
- Cseh Nagytúra: Letöltés
- Renault Clio Kupa: Letöltés
- Formulaautók: Letöltés
- Kistúra: Letöltés
- Nagytúra: Letöltés
- SEAT Leon Kupa: Letöltés
- Suzuki Swift Kupa: Letöltés
- Csapatverseny: Letöltés
Sasad Liget Kupa – Hungaroring, 2008. 04. 20. – eredmények
- Cseh Kistúra: Letöltés
- Cseh Nagytúra: Letöltés
- Renault Clio Kupa: Letöltés
- Formulaautók: Letöltés
- Kistúra: Letöltés
- Nagytúra: Letöltés
- SEAT Leon Kupa: Letöltés
- Suzuki Swift Kupa: Letöltés
- Csapatverseny: Letöltés
Minden a Sasad Liget Kupáról
Nincs hozzászólás
Nincs hozzászólás
Szólj hozzá!