Toro Rosso Ferrari STR3
A modern Formula 1-ben ritka jelenség, hogy egy csapat csak öt futamot követően, ráadásul Monacóban veti be először aktuális versenyautóját. A Toro Rosso továbbra is sajátos filozófiát követve versenyez a világbajnokságban, bár ezt már nem sokáig teheti meg.
[SinglePic not found]
Jelen állás szerint úgy tűnik, hogy az STR3 a Scuderia Toro Rosso utolsó versenyautója, mivel a tervek szerint Dietrich Mateschitz 2010-től megválik 50%-os tulajdonrészétől, ami egyértelmű átalakulásra determinálja a faenzai alakulatot. Jövőre radikálisan új szabályok lépnek életbe, ennek tekintetében úgy tűnik, a Monacóban először versenyző autó mindössze 13 futamos mandátumot kap, mielőtt átadná helyét a következő, utolsó modellnek.
Tavaly a Red Bull Technologies hagyományt teremtett azzal, hogy a motort, sebességváltót és a központi egységek beszereléséhez szükséges alkatrészektől eltekintve azonos autókat bocsátott a Red Bull Racing és a Scuderia Toro Rosso számára. A koncepció természetesen nem példa nélküli a történelemben, de a XXI. században nem számít megszokott stratégiának. Olyannyira, hogy a szabályosság és a szabálytalanság szűk határán mozog a két versenyautó, ennek köszönhetően az idén Force Indiává lett Spyker F1 be is perelte a Scuderia Toro Rosso-t. A konfliktus oka természetesen a pénz volt, utolsó csapatként a Spyker nem részesedett volna a bevételekből, a Super Aguri megszűnésének, valamint némi anyagi juttatásnak köszönhetően az immáron indiai csapat vezetősége eltekintett a további pereskedéstől.
Ez nagyjából egybeesett az STR3 tervezett bevetésével, bár a két fejlemény nem áll ok-okozati összefüggésben. Tavaly a Red Bull Technologies képes volt mindkét csapatot az első futamtól kezdve ellátni a gyakorlatilag azonos technikával, idén viszont erre nem volt elegendő kapacitás és az olaszok is inkább a kevesebb technikai potenciált hordozó, de jobban ismert STR2B-vel kezdték a szezont, méghozzá remekül. Sebastien Bourdais révén két pontot gyűjtött az olasz csapat Ausztráliában, de már azt a versenyt sem sikerült befejezni, ahogy az első öt verseny nagy részét sem. Sebastian Vettel és Bourdais is négy-négy alkalommal esett ki, ebből összesen három technikai hiba akadt, ezek pedig nem igazolták az autó megbízhatóságába vetett hitet.
Az előzetes tervek szerint Törökországban lett volna időszerű bevetni a két STR3-at, de a barcelonai versenyt megelőző első publikus teszten Bourdais totálkárosra törte az első példányt, ez pedig halasztásra kényszerítette a csapatot. Monte-Carlóban viszont már készen állt mindkét autó a megfelelő mennyiségű pótalkatrésszel együtt, így a balesetektől tartva bár, de végre bemutatkozhatott a Toro Rosso “új autója”, amellyel Sebastian Vettel az ötödik helyen ért célba, és három pontot szerzett.
Bár a Monacóban elért eredmény nem tükrözi az autó valós képességeit, a szezon eddigi alakulása alapján látható, hogy az Adrian Newey által tervezett platform a középmezőny elejében való autózásra alkalmassá teheti pilótáját. A Renault motorral ellátott versenyautó megbízhatósági értéke az első 5 futamon 100%-os volt, igaz a gyári Ferrari erőforrást és sebességváltót használó Toro Rosso számára nehezebb a feladat. Ahogy az STR2B esetén is látható volt, a Ferrari hűtési igényei jóval komolyabbak, mint a francia konkurensé, ezért kompromisszumokra lehet számítani az STR3 kapcsán, a Red Bull RB4 platform ugyanis alapvetően az első számú csapat számára készült.
Épp ez, a másodlagosság érzése és ténye az, ami miatt a Scuderia Toro Rosso autói az esetek döntő többségében valószínűleg gyengébb teljesítményt fognak nyújtani, az anyaistálló ugyanis jóval több információt halmozott fel a saját autóival kapcsolatban a futamok és a tesztek során, mint az öröklő faenzai alakulat, de az biztos, hogy az STR két pilótája továbbra sem lesz esélytelenségre predesztinálva. Az egyetlen aggodalmat csak a rövid idő alatt is híressé vált gyenge felfüggesztés okozhatja, ami szinte minden baleset során látványosan képtelen ellenállni a legkisebb külső hatásnak is, immáron két helyett négy, ilyen szempontból labilis versenyautó lép pályára a hátralevő futamokon. Ismerve az idei statisztikákat és Sebastian Vettel gyakori részvételét a rajtbalesetekben, elképzelhető, hogy a Red Bull Technologies nagyobb figyelmet lesz kénytelen a problémára irányítani.
A stewardok viszont egyelőre elégedettek a konstrukcióval, így nincs akadály, hogy a Scuderia Toro Rosso betöltse eredeti szerepét, és segítse Sebastian Vettelt F1-es karrierje elindításában, valamint megadja Sebastien Bourdais-nak a régen várt nagy lehetőséget, hogy a Formula 1-ben is letegye névjegyét.
Nincs hozzászólásNincs hozzászólás
Szólj hozzá!