GP2 Series körkép a Hungaroring előtt 2008
A Magyar Nagydíj keretein belül negyedik alkalommal érkezik a GP2 Series Magyarországra, idén első ízben a felújított, GP2/08-as autóval küzdhetnek a versenyzők egymással, és a várhatóan nagy hőséggel. Nehéz megjósolni, ki nyer szombaton és vasárnap.
[SinglePic not found]
Meglehetősen szokatlan körülmények közepette várhatjuk a GP2 Series idei versenyeit a Hungaroringen. Valójában rengeteg figyelemreméltó részlet lakozik az idei évadban, de a töredékek összeállítása valahogy nehézkes, ezért nem igazán lehet mit kezdeni a jelenlegi helyzettel.
A kissé talán zavaros sorok magyarázata, hogy jelenleg egy olyan pilóta vezeti a pontversenyt, aki nem kevesebb, mint negyedik szezonját tapossa a GP2 Series-ben, egy olyan bajnokságban, ahol a legjobbak egy, maximum két évet szoktak eltölteni, mielőtt továbblépnek a Formula 1-be vagy örökké a homályba vesznek.
Giorgio Pantano különleges helyzetben van, hiszen egyelőre sem az egyik, sem a másik kategóriába nem sorolható be, hiszen bár számos F1 teszt (Benetton, McLaren, Williams), sőt egy versenyzőként eltöltött csonka szezon (Jordan 2004) is mögötte van, több éve a GP2-ben versenyez úgy, hogy esélye sem volt az összetett győzelemre, mégis újra és újra szerződést tud kiharcolni magának.
Idén viszont fordul a kocka, Pantano az első 12 futamon összesen 63 pontot szerzett, így viszonylag stabilan vezeti a bajnokságot a legendás Ayrton Senna unokaöccse, Bruno előtt, aki 48 pontot gyűjtött eddig. A bajnokság egyre inkább a két versenyző között éleződik ki, Pantano 4 győzelmet, 6 dobogós helyet, 2 pole poziciót és 3 leggyorsabb kört ért el, míg Senna 2 győzelem mellett, 4 dobogót, 2 pole poziciót és 1 leggyorsabb kört ért el. Az olasz versenyző kilátásai egyébként esetleges bajnoki címe ellenére is meglehetősen borúsak, nemrég Gerhard Berger jelentette ki, hogy eszében sincs leszerződtetni Sebastian Vettel helyére Pantanót a Toro Rossóhoz, Bruno Senna viszont a legesélyesebbek között van az ülés megszerzése kapcsán, főleg akkor, ha megnyeri az idei bajnokságot.
A harmadik helyért igen érdekes verseny bontakozik ki a Renault F1 két tesztpilótája, Romain Grosjean és Lucas di Grassi között, előbbi 34, utóbbi 28 pontot szedett össze. Grosjean a tavaly először kiírt GP2 Asia Series-t magabiztosan megnyerte az előző generációs GP2-es autóval, így nagy ígéretként mutatkozott be a főszériában is, de teljesítménye egyelőre kiegyensúlyozatlan, ráadásul két győzelmétől is kénytelen volt elbúcsúzni meggondolatlan manőverek miatt kapott büntetéseknek köszönhetően. Di Grassi, a tavalyi bajnokság második helyezettje a hetedik futamon tért vissza a mezőnybe, azóta viszont stabilan az élmezőnyben autózik, így az újabb szezon végi dobogós helyezés bőven elérhető számára, de Pantano és Senna legyőzése már irreálisnak tűnik. Hockenheimtől kezdve egyébként a Renault harmadik tesztpilótáját is a mélyvízbe dobta, az ART Grand Prix megvált Luca Filippitől és Sakon Yamamotót szerződtette a megüresedett helyre, Filippi pedig az Arden Internationalnél talált menedéket.
Indiai származása és a Red Bull háttere miatt viszonylag nagy figyelem hárul a bajnokság ötödik helyezettjére, Karun Chandhokra, aki a magyar versenyig 26 egységet szerzett, pont annyit, amennyit a World Series Formula Renault 3.5 tavalyi bajnoka, Alvaro Parente gyűjtött. A húsz pont felettiek táborát gyarapítja Sébastien Buemi (25), Andy Zuber (24) és Pastor Maldonado (21) is.
Meglehetősen nehéz eldönteni, hogy kik számítanak esélyesnek a hétvégén. Az biztos, hogy Bruno Senna tavaly nagybátyja sikereihez méltatlanul szerepelt a Hungaroringen, Giorgio Pantano igen sokat versenyzett már a Hungaroringen, de a GP2-ben nem igazán volt sikeres, Lucas di Grassi sem szerzett túl sok pontot, Romain Grosjean pedig még nem is versenyzett nálunk.
Aki idén felül tud emelkedni múltján, nagy lépést tehet a bajnoki cím megszerzése felé, így a Hungaroringen szombat délután és vasárnap délelőtt zajló versenyek minden bizonnyal döntő jelentőségűek lesznek a bajnokság utolsó három versenyhétvégéjére nézve.
A pontverseny állása 12 futamot követően
|
P |
Versenyző |
Pont |
|
1 |
Giorgio Pantano |
63 |
|
2 |
Bruno Senna |
48 |
|
3 |
Romain Grosjean |
34 |
|
4 |
Lucas di Grassi |
28 |
|
5 |
Karun Chandhok |
26 |
|
6 |
Alvaro Parente |
26 |
|
7 |
Sébastien Buemi |
25 |
|
8 |
Andreas Zuber |
24 |
|
9 |
Pastor Maldonado |
21 |
|
10 |
Vitaly Petrov |
20 |
|
11 |
Mike Conway |
15 |
|
12 |
Kamui Kobayashi |
10 |
|
13 |
Ho-Pin Tung |
7 |
| < p>14 |
Roldán Rodriguez |
6 |
|
15 |
Yelder Buurman |
5 |
|
16 |
Luca Filippi |
5 |
|
17 |
Adrán Vallés |
5 |
|
18 |
Javier Villa |
5 |
|
19 |
Davide Valsecchi |
3 |
|
20 |
Jerome D’Ambrosio |
3 |
|
21 |
Andy Soucek |
3 |
|
22 |
Ben Hanley |
1 |
|
23 |
Adam Carroll |
1 |
3 hozzászólás
Szólj hozzá!
augusztus 6th, 2008 10:06
Buemi mérnöki pontossággal vezetett végig. Nem gondoltam volna, hogy a gp2-ben ekkora különbségek vannak vezetési stílusok közt. Grosejan például minden 3. kanyarban lecsúszott a kanyarcsúcsról mégis hasonló időket ment, mint az élen haladók.
Pantano is darabosnak hatott Buemi mellett.
augusztus 6th, 2008 10:32
nagyon sokat számít, hogy mennyit megy az ember a GP2-ben, kevés az olyan fenomén, mint Rosberg vagy Hamilton, akik rögtön minden téren az élre állnak
ezzel csak azt akarom mondani, hogy Grosjean például tényleg sokat hibázott, de a srác jövőre szerintem igen kemény lesz, ha addig Todték nem rúgják ki. Nekem di Grassi volt a kellemes meglepetés, bár a vasárnapi cirkusz nem kellett volna
augusztus 7th, 2008 12:16
Grosjean-ra én is kiváncsi vagyok. A többiek meg, hát nem tudom. Pár éve emlékszem olyan nagy durranás volt a gp2. Lehet csak mert új volt, de a ringen is nagyon vártam a már akkorra beharangozott Hamiltont és Piquet-t…