Misu Racing (csökkentett mód)

underground motorsport info site

A Hungaroringen folytatódik a Ferrari Challenge

A Ferrari Racing Days keretein belül az ötödik fordulójához ér a Ferrari Challenge európai és olasz bajnoksága, illetve idén harmadszor lépnek pályára a Shell Historic Challenge versenyzői. Szombaton és vasárnap összesen négy alkalommal F1-es autókat is láthat a közönség.

[SinglePic not found]

A három évvel ezelőtti első vendégjátékot követően ismét Magyarországon küzdenek meg a Ferrari Challenge versenyzői a bajnokság ötödik fordulója során. A márkakupa alapját 2006 óta az F430-as típus biztosítja, amely alapvetően az utcai verzió módosított változata, de műszaki paraméterei így is impozánsak. Az autó tömege a jelentős súlycsökkentésnek köszönhetően mindössze 1225 kilogramm, amit a V8-as motorból 8500-as fordulaton előtörő 490 lóerő teljesítmény mozgat, a maximális forgatónyomaték pedig 5250-es fordulaton 465 Nm. A nyers adatok azonban nem feltétlenül beszédesek, ha megfeledkezünk számokkal nem körülhatárolható részletekről, például a speciális karbon-kerámia fékekről, amik az F1-es fejlesztések hozadékai és először kaptak helyet Ferrari sportautóban. A Grand Prix műhely terméke a sebességváltó is, melynek működési elve azonos az F1-es autókban használatos egységgel. A váltások ideje megegyezik az utcai változat értékével (150 ms), ami a jóval kiélezettebb körülmények miatt speciális software-t és kéttárcsás kuplungot igényel. Világszerte mintegy 150 darab F430 Challenge versenyez, ennek jelentős része a Hungaroringen is látható lesz péntektől egészen vasárnapig.

Az ötödik forduló előtt az olasz Nicola Gianiberti vezeti hazája bajnokságát, a Ferrari Challenge Pirelli Trophy-t 209 ponttal, az úrvezetők számára kiírt Shell Cupban pedig Benedetto Marti áll az élen 187 egységgel. Az európai értékelésben az osztrák Phillip Baron gyűjtötte eddig a legtöbb, 175 pontot a Pirelli Trophy-ban és Michael Cantillon 152 pontjával első a Shell Cupban.

Magyar csapatért és versenyzőkért is szoríthatunk a teljes szezon folyamán, így természetesen a Hungaroringen is. A Warm Up Racing (általában) négy versenyautót futtat a két különböző bajnokságban. Az olasz értékelésben (Trofeo Pirelli) Andrea Gilardi és Diego Roda (#152) próbál szerencsét, utóbbi Jánosi Sándorral és Válint Tiborral az európai pontvadászatban (Coppa Shell) is rajthoz áll. Gilardi jelenleg 56 pontjával a Trofeo Pirelli 8. helyén áll, Válint Tibor (#153) a Coppa Shellben 17. 36 ponttal, míg Jánosi Sándor (#151) ugyanitt 16 egységet szerzett és a 22. pozícióban áll. A magyar istálló számára valószínűleg némi előnyt jelent majd a hazai pálya ténye, de a riválisok is rendelkeznek tapasztalattal a Hungaroringgel kapcsolatban, hiszen a Ferrari Challenge élcsapatai nagyrészt igen régi motorosok a mezőnyben, így jártak nálunk 2005-ben is még a 360-asokkal, de az idei modelleket is hét csapat kipróbálta már Formula 1-es pályánkon.

[SinglePic not found]

Shell Historic Challenge

Miközben a Ferrari Challenge versenyzői a márkakupák világának egyik legfejlettebb környezetében vívnak majd a technikát sem kímélő csatákat, a szünetekben egészen más jellegű versengés is teret nyer majd. Az 1996 óta működő Shell Historic Challenge-ben 1982 előtt gyártott Ferrari, Maserati és Scuderia Ferrari Alfa Romeo típusú autók versenyezhetnek egymással négy különböző kategóriában. Az alapfilozófia része, hogy a versenyzés aranykorának stílusát, azaz egymást, és a kötelezően korhű autók épségét tisztelve kell körözni a pályán, ami természetesen könnyebben teljesíthető feladat, ha az ember – többek között – 250 GTO, 250 Testa Rossa, Competition Daytona vagy éppen 250 LM típusú autók “ellen” indul útnak. Az elmúlt 12 évben 200-nál is több gyűjtő jelent meg résztvevőként a futamokon. A Shell Historic Challenge meglehetősen ritkán látható, éppen ezért becsülendő, hogy Budapest mellett zajlik az idei harmadik futam, ahol a többi versenyhez hasonlóan az alábbi eloszlásban láthatók majd az autók:

A rajtrács

  • 1. kategória: Scuderia Ferrari Alfa Romeo vagy hasonló autók. Auto Avio Costruzioni 815, az összes 1940-ig gyártott Maserati modell – 4CLT-A6GCM
  • 2. kategória: Ferrari együléses autók a 159 C-től egészen a 156 F2-ig, Maserati 250 F

B rajtrács

  • 3. kategória: (1947-1955): 12 hengeres orrmotoros autók dobfékekkel, Maserati A6GCS
  • 4. kategória: (1953-1957): 4 és hathengeres orrmotoros autók dobfékekkel, Maserati 150 S-200 S-250 S
  • 5. kategória: (1956-1959): 12 hengeres orrmotoros autók dobfékekkel, Maserati 300 S-350 S-450 S

C rajtrács

  • 6. kategória: (1956 – 1966): orrmotoros, tárcsafékes GT-k
  • 7. kategória: orrmotoros, tárcsafékes Ferrari sportautók, Maserati Tipo 60 és Tipo 61
  • 8. kategória: Ferrari GT utcai autók
  • 9. kategória: versenyautókká alakított utcai autókból
  • 10. kategória: sportautók és középmotoros prototípusok, Maserati Tipo 63, Tipo 64, Tipo 151, Tipo 65
  • 11. kategória: Ferrari sportautók és középmotoros prototípusok, Maserati Bora Gr.IV
[SinglePic not found]

F1 Clienti

A program harmadik eleme az F1 Clienti névre keresztelt Formula 1-es bemutató, naponta két alkalommal kétszer 20+5 perc folyamán láthatók az olasz gyár F1-es autói 1972-től egészen 2005-ig. Az autók mindegyike magánkézben van, mégis előfordul, hogy rutinos kezek forgatják a kormánykereket, az egyik legnagyobb név ezúttal a World Series by Renault-ban is megfordult Guillame Moreau lesz, aki jelenleg a Le Mans Series GT1-es osztályának pontversenyét vezeti. Moreau Rubens Barrichello egyik F2003-GA típusú autójával hajt majd a pályára, de érdemes megemlíteni a korábbi WRC pilótát, Luis Peres Companc-ot is. Az autóflottára tekintve itt lesz a Schumacher-éra szinte minden jelentős modellje, pontosabban az összes típus, ami a német pilótával világbajnoki címet ért el. A legfrissebb autó a 2005-ös F2005 lesz, ebből három példány nevezett a magyarországi felvonulásra, a legrégebbi pedig az 1972-es 312 B3 típusú autó. Mind a 17 versenygép kifogástalan és szinte versenykész állapotnak örvend köszönhetően annak, hogy a felkészítésüket a mai napig Maranellóban végzik.

Pilóta

Modell

Eredet

Gyári szám

Évjárat

Arne Fredly,
Tom Steen

F2005

Barrichello, Schumacher tartalék

248

2005

Antonio Mezzara

F2005

Schumacher

245

2005

Bars Racing

F2005

Barrichello, Schumacher tartalék

243

2005

Luis Perez Companc

F2004

Schumacher

234

2004

Benjamin De Rothschild, Guillame Moreau

F2003-GA

Barrichello

233

2003

Larry Kinch

F2003-GA

Barrichello

232

2003

Walter Rossing

F2003-GA

Schumacher

231

2003

Frederico Kroymans

F2002

Barrichello

222

2002

Anthony Nobles

F2001

Schumacher

213

2001

Uwe Lindner

F1-2000

Schumacher

204

2000

Albert Grob

F399

Schumacher

194

1999

Valentin Bukhtoyarov, Boris Fadeev

F300

Schumacher

189

1998

Pierangelo Masselli

F300

Irvine tartalék

183

1998

Shigeru Hoshino

412T2

Alesi

156

1995

Carlo Incerti

F1-87/88

Alboreto/Berger

097

1987

Silvio Sarno

F1-86

Johansson

091

1986

Lorenzo Prandina

312 B3

Ickx/Merzario

009

1972

A hétvégi program augusztus 29-én, pénteken veszi kezdetét a szabadedzésekkel és az első időmérőkkel. Szombaton folytatódnak a kvalifikációk, de őket már futamok követik a Ferrari Challenge európai Trofeo Pirelli és az olasz Coppa Shell mezőnyével, illetve a Historic Challenge első futama is lezajlik. A két versenynap folyamán összesen négy alkalommal lépnek pályára az F1 Clienti felvonuló pilótái.

Magyarországon viszonylag kevés nézőt érint, de talán érdemes megjegyezni, hogy az olasz Ferrari Challenge Trofeo Pirelli két futamát a Sky Sport 2 élőben közvetíti 9.15-től (1. futam) és 15.15-től (2. futam). Mindkét versenyt megismétli a csatorna vasárnap folyamán 22:15-kor.

A hétvége programja

2008. augusztus 29. – péntek

  • 09.00-10.00: Ferrari Challenge Európai Bajnokság Trofeo Pirelli – teszt
  • 10.00-10.40: Shell Historic Challenge A, B csoport – szabadedzés
  • 10.50-11.50: Ferrari Challenge Európai Bajnokság Coppa Shell – teszt
  • 12.00-12.30: Shell Historic Challenge C csoport – szabadedzés
  • 12.40-13.40: Ferrari Challenge Olasz Bajnokság Shell és Trofeo Pirelli – teszt
  • 13.50-14.20: Shell Historic Challenge A, B csoport – időmérő edzés
  • 14.30-15.30: Ferrari Challenge Európai Bajnokság Trofeo Pirelli – szabadedzés
  • 15.40-16.10: Shell Historic Challenge C csoport – időmérő edzés
  • 16.20-17.10: Ferrari Challenge Európai Bajnokság Coppa Shell – szabadedzés
  • 17.30-18.30: Ferrari Challenge Olasz Bajnokság Shell és Trofeo Pirelli – szabadedzés

2008. augusztus 30. – szombat

  • 09.00-09.30: Ferrari Challenge Európai Bajnokság Trofeo Pirelli – első időmérő edzés
  • 09.45-10.15: Ferrari Challenge Európai Bajnokság Coppa Shell – első időmérő edzés
  • 10.30-11.00: Ferrari Challenge Olasz Bajnokság Shell és Trofeo Pirelli – első időmérő edzés
  • 11.15-12.00: F1 Clienti Formula 1-es demo
  • 12.15-12.40: Shell Historic Challenge A, B csoport – első verseny
  • 12.55-13.25: Ferrari Challenge Európai Bajnokság Trofeo Pirelli – második időmérő edzés
  • 13.40-14.10: Ferrari Challenge Európai Bajnokság Coppa Shell – második időmérő edzés
  • 14.25-14.55: Ferrari Challenge Olasz Bajnokság Shell és Trofeo Pirelli – első időmérő edzés
  • 15.10-15.55: F1 Clienti Formula 1-es demo
  • 16.15-16.40: Shell Historic Challenge C csoport – első verseny
  • 17.00-17.40: Ferrari Challenge Európai Bajnokság Trofeo Pirelli – első verseny
  • 18.00-18.40: Ferrari Challenge Európai Bajnokság Coppa Shell – első verseny

2008. augusztus 31. – vasárnap

  • 09.30-10.10: Ferrari Challenge Olasz Bajnokság Shell és Trofeo Pirelli – első verseny
  • 10.30-10.55: Shell Historic Challenge A, B csoport – második verseny
  • 11.10-11.55: F1 Clienti Formula 1-es demo
  • 12.15-12.55: Ferrari Challenge Európai Bajnokság Trofeo Pirelli – második verseny
  • 13.05-13.45: Ferrari Challenge Európai Bajnokság Coppa Shell – második verseny
  • 14.00-15.00: Ferrari Clienti szabad körözési lehetőség a pályán
  • 15.20-16.00: Ferrari Challenge Olasz Bajnokság Shell és Trofeo Pirelli – második verseny
  • 16.20-16.45: Shell Historic Challenge C csoport – második verseny
  • 17.00-17.45: F1 Clienti Formula 1-es demo
  • 18.00-19.00: Ferrari Clienti szabad körözési lehetőség a pályán
Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Blogplay
Nincs hozzászólás

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!

Spam Protection by WP-SpamFree

Rodney's Search Widget plugged in.