Misu Racing (csökkentett mód)

underground motorsport info site

Oroszlánok Michelisz Norbert szolgálatában

Gyakran felvetődik a kérdés, hogy valójában miben, és mennyire különböznek egymástól a márkakupákban használt SEAT Leon Supercopák és a WTCC-s versenyautók. Michelisz Norbert hétvégi VB bemutatkozása kapcsán különösen aktuális az összevetés, ezért íme, egy kis útmutató a spanyol gyár flottájához.

[SinglePic not found]

Éppen öt éve, hogy a SEAT visszatért a modernkori pályaautózás piacára. A spanyol gyár 2003-ban kezdte gyártani a SEAT Leon Supercopa első változatát, illetve szintén ekkor beszállt az Európai szintű túraautó versenyzésbe is a Toledo révén. A program a kezdetektől fogva két fronton zajlott, a Leon kupás változatát bárki megvásárolhatta, – így került egy példány a Zengő Motorsporthoz is – míg a Toledo kizárólag a gyári BTCC, ETCC majd WTCC versenyzők játékszere volt.

Nagy változást hozott a 2005-ös szezon, amelynek derekán a SEAT bevetette az új generációs Leon benzines változatát a WTCC-ben, illetve elkészültek az új, Mk2-es Leon Supercopa fejlesztésével. A cseppformájú modell 2006-ban kezdett elterjedni Európa versenypályáin, a nyár folyamán Zengő Zoltán is vásárolt egyet, mielőtt 2007-ben az Egyesült Királysághoz hasonlóan Magyarországon is önálló SEAT Leon Kupa indult. A – többek között – Spanyolországban, Németországban, Olaszországban, Nagy-Britanniában és Magyarországon futó példányok döntő része teljesen egyforma, így lehetővé vált, hogy a komolynak nevezhető 2008-as fejlesztésekkel létrejöjjön a SEAT Leon EuroCup, amelynek győztesei a SEAT félgyári WTCC Leonját vezethetik egy hétvége erejéig.

[SinglePic not found]

SEAT Leon Supercopa Mk3 – 2008

Az itthon és a EuroCupban is használt harmadik generációs SEAT Leon Supercopákat 2000 köbcentiméteres FSI, vagyis közvetlen befecskendezéses turbómotor hajtja, amely 300 lóerőt ad le 6500-as percenkénti fordulatszámon. A versenyzővel együtt 1250 kilogramm tömegű autó körülbelül 5 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet, a tempó pedig valahol 250 km/h körül maximalizálódik. Az erőátvitelről egy 6 sebességes DSG váltó gondoskodik, amelyet a versenyzők a kormány mellé szerelt pillangókapcsolókkal működtethetnek. Szintén a cockpitből állítható fékerő-elosztása is. A 362 mm átmérőjű féktárcsákat és a 6 dugattyús féknyerget az AP szállítja. A futómű két irányban állítható, a lengéscsillapítókat a Koni gyártja. A mérnököknek lehetőségük van a hasmagasság meghatározására, a stabilizátor paramétereinek megváltoztatására és a kerékdőlés beállítására. A gyár komoly erőfeszítéseket tett a Leon aerodinamikai hatékonyságának növelése érdekében, ezért az autó áramvonalasabb az utcai változatnál, az alváz teljesen burkolt és a diffúzor révén a szívóhatás is javítja a tapadást. A kupás SEAT-ot 18 collos felnivel szállítják a spanyolok, amelyre 245/65 méretű Pirelli abroncsot kell szerelni, bár egyes bajnokságokban a Dunlop, a Yokohama vagy a Michelin termékeit használják.

A nyers műszaki paraméterek alapján látható, hogy a SEAT egy olyan túraautónak is beillő márkakupás modellt dobott a piacra, amely viszonylag tűrhető költségek mellett magas technikai színvonalat képvisel, ráadásul alkalmas arra, hogy a versenyzők vezetési tudásuk mellett az autó beállítása terén is kamatoztathassák tehetségüket. Ebben nagy segítséget jelent az AiM MXL Pista típusú telemetria és data logger rendszere, illetve a fejlett elektronika, amely mind része a nagyságrendileg 17 millió forintért újonnan megvásárolható autónak.

Tavaly, a magyarországi SEAT Leon Kupa indulásakor még csak az jelenthetett vonzerőt a versenyzők számára, hogy homologizációval rendelkező gyári autóval küzdhettek meg egymással, 2008-tól viszont óriási fegyvertény, hogy a nemzeti bajnokságokban használt Leonnal a WTCC betétfutamain szereplő SEAT Leon EuroCupban is el lehet indulni. A hat fordulós bajnokságban minden versenyhétvégén egy versenyző elnyeri a SEAT Sport által felajánlott jutalmat, amely nem más, mint egy alkalomra szóló vendégszereplés a SunRed csapatnál a WTCC mezőnyében. A 2008-as bajnokság utolsó fordulójában a lehetőséget Michelisz Norbert, a Zengő Motorsport versenyzője érdemelte ki, így a magyar bajnokságban és a EuroCupban is használt piros Supercopáját a SunRed sárga WTCC Leonjára cserélheti.

[SinglePic not found]

SEAT Leon FSI WTCC

A SEAT 2005-ben közvetlen befecskendezéses benzines szívómotorral (FSI) lépett be a WTCC-be, a 2007-es szezon végén viszont a gyári csapat fokozatosan átállt a jelenleg jóval hatékonyabbnak mutatkozó turbódízel (TDI) erőforrásokra. Az idei évadban a SEAT Sport kizárólag TDI motorokat futtatott mind a WTCC-ben, mint a BTCC-ben, a félgyári, illetve privát csapatok viszont csak a benzines változathoz juthatnak hozzá (a WTCC honlapján tévesen TFSI, tehát turbós megjelölés szerepel). A 2008-as mezőnyben három ilyen Leon maradt, kettő a SunRednél, egy pedig Pierre-Yves Corthals alatt, bár a hírek szerint a belga versenyző nem vesz részt az okayamai futamon.

A WTCC Leon a Super 2000 szabvány szerint épült, így a gyárnak rengeteg olyan megkötést kellett figyelembe vennie, amely nem korlátozta a Supercopa kifejlesztését. Ennek eredménye például, hogy a kupás autó 18 collos kerekeihez képest a WTCC-ben 17” az átmérő, de ennél sokkal lényegesebb az erőforrás karakterisztikája. A soros négyhengeres, 16 szelepes motor 8500-as fordulaton teljesít 260 lóerőt, de Coronel verziója egyes pletykák szerint már 280-nál tart. Az biztos, hogy Michelisz Norbert autója nem lesz felszerelve a legújabb fejlesztésekkel, de így is 4,4 másodperc alatt 100-on lesz, 7000-es fordulaton pedig 250 Nm nyomatékot produkál. A WTCC Leon önsúlya csupán 1065 kg, amelyhez még hozzáadódik a versenyző, az üzemanyag és a 30 kilogrammos büntetősúly is, amely nélkül elérhető a szabályokban meghatározott 1140 kg-os minimum érték.

A sebességváltó alapvetően különbözik a Supercopába beszerelt verziótól, hiszen míg a kupás autóban 6 sebességes DSG-t használhatnak a pilóták, addig a WTCC-ben szintén hatfokozatú, de szekvenciális váltóval kell boldogulniuk, amelyet a Hewland gyárt. A fékrendszer alkatrészeit itt is az AP biztosítja, elöl 332 mm átmérőjű fém féktárcsák 4 dugattyús féknyereggel, hátul 288 mm-es tárcsák és 2 dugattyús nyereg lassítja az autót. A WTCC autó futóműve 4 irányban állítható.

Mivel az utcai Leon formaterve aerodinamikai szempontból kevésbé hatékony, mint lépcsőshátú ellenfeleié, a SEAT Sport szélcsatornában próbálta kompenzálni a hátrányokat, ennek köszönhető, hogy egyes karosszériaelemek eltérőek a Supercopával összehasonlítva. Míg a kupás autó építéséhez a fém mellett többnyire kompozit műanyagokat használnak, a VB autón több ponton feltűnnek a szénszálas alkatrészek.

Látható tehát, hogy a WTCC autó nem képvisel külön dimenziót a Supercopa fölött, de szinte minden egyes részletén érződik, hogy kis példányszámban gyártott autóról van szó, amely más gyárak termékeit hívatott legyőzni. A márkakupa esetében ezt a faktort nyugodtan kihúzhatjuk, hiszen a verseny egy autógyár azonos modelljei között zajlik, ráadásul a nyers teljesítmény olykor a költséghatékonysággal köt kompromisszumot.

És a köridők? Monzában Michelisz Norbert 2:01.878-at futott az időmérőn. A benzines vendégautóban próbálkozó Duarte Félix Da Costa 2:02.327-et tudott, Pierre-Yves Corthals 2:00.629-et ért el szintén benzines Leonnal, míg a leggyorsabbnak Yvan Muller bizonyult 1:59.213-mal egy TDI Leon nyergében.

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Blogplay
12 hozzászólás

12 hozzászólás

  1. Speed2200 
    október 28th, 2008 14:30

    Nagyon tényfeltáró a cikk. Ismét adja magát a kérdés, hogy egy markakupa.hu miért nem közöl ilyet. ;)
    Nem értek hozzá, de a benzines wtcc leon biztos turbos? Csak mert a karakterisztika alapján egy szépen kihegyezett szívómotornak tűnik.

  2. Speed2200 
    október 28th, 2008 14:57

    Turbólyuk 6000-nél? Óriási;)
    Csak azért érdekes, mert egy mostani kétliters szívómotor 8500-nél kb. tudhatja a 250-260 LE-őt simán. A nyomaték egy picit magasnak tűnik, de csak egy picit. A kupás leon 6000 felett már 300 LE-t ad le és ott viszont 300 fölött kell lennie a nyomatéknak.

  3. Speed2200 
    október 28th, 2008 15:15

    Na mindegy. Lényeg, hogy jó nagyon a cikk, de komolyan. Teljesen szakszerűen de ezzel együtt érthetően lettek összahasonlítva az autók.

  4. adorjan.viktor.jr | misu 
    október 28th, 2008 14:35

    A TFSI a Turbocharged Fuel Stratified Injection rövidítése, Michelisz Norbi meg is említette a 6000-es és a 6500-as fordulat között észlelhető turbólyukat. Egyébként egy kicsit én is el vagyok veszve a dologban, mert az S2000 szabvány eredetileg előírja, hogy szívómotorokat kell használni, de ez – ismerve a technikai szabályzat következetlenségeit – nem vehető készpénznek. :roll:

  5. adorjan.viktor.jr | misu 
    október 28th, 2008 15:01

    Hivatalos adatok alapján dolgoztam :) Érdekes amúgy, mert amikor még a BTCC-ben benzines Leon ment, akkor titkolták a számszerű adatokat (abban az anyagban nem szerepel), most meg már a WTCC oldalán is kint van :mrgreen:

  6. adorjan.viktor.jr | misu 
    október 28th, 2008 16:47

    Kiderült, hogy mégiscsak a szabálynak van igaza :roll: Hülyeségek és ellentmondásos adatok szerepeltek az általam használt (hivatalos) dokumentumokban, úgyhogy pontosítanom kellett. A benzines WTCC Leon FSI, tehát szívómotoros. Elnézést :oops:

    Visszanéztem, Michelisz Norbi pedig csak “lyukat” említett.

  7. Speed2200 
    október 29th, 2008 11:56

    :)
    Hol van ez a micheliszes videó?

  8. adorjan.viktor.jr | misu 
    október 29th, 2008 16:26

    Nem videó, Wéber Gábor az egyik beszámolójában említette a márkakupán

  9. GABMLER 
    november 20th, 2008 01:19

    Tetszik a cikk! Érdekes és figyelemfelkeltő. Nem régóta tetszett meg ez a sportág, és mivel nekem is Seatom van, és ezt a cikket olvastam először az első benyomásom az oldalról nagyon jó! ;)

  10. adorjan.viktor.jr | misu 
    november 20th, 2008 23:00

    köszönöm, örülök, hogy elnyerte tetszésedet :) nemsokára újabb SEAT-tal kapcsolatos bejegyzés jelenik majd meg

  11. ufc betting 
    április 12th, 2010 14:59

    I want to start my first blog, what blog platform do you use and recommend for me ?

  12. Misu 
    április 13th, 2010 00:53

    this site is powered by wordpress and I really recommend it, its a great platform to work with

    this blog is currently on hold due technical difficulties and the lack of time and I’m workin on a complete update, so its much more powerful than it seems now :)

Szólj hozzá!

Spam Protection by WP-SpamFree

Rodney's Search Widget plugged in.