Misu Racing (csökkentett mód)

underground motorsport info site

Ez volt az idei év

A blog létezésének második évében az itthon és a nagyvilágban zajló események elősegítették, hogy a tartalom összetétele kicsit változzon. Politikai botrányok helyett magyar sportsikerek kerültek középpontba, a hazai gyorsasági autósport ellenében inkább a külföldön történtekről szóltak a bejegyzések.

Tavaly ilyenkor, 10 hónappal a blog indulását követően kissé elhamarkodottnak tűnt egy év végi összesítés elkészítése, de idén, az év végeztével talán már megkockáztatható egy rövid summázat. Az alábbi listán igyekeztem összegyűjteni a legfontosabb dolgokat, amelyek 2008 során helyet kaptak szürkében vagy sárgában.

  • A január jelentős részben a 2008-as F1 autók bemutatóival telt, de szó esett a magyar versenyzők dubai kirándulásáról, a Speedcar Series indulásáról és a történelmi jelentőségű ferraris szupercsapat feloszlásáról.
  • A február minden bizonnyal nem az események dömpingjéről válik híressé, viszont újszerű élmény volt a Formula 1-ben kialakuló rasszizmus felismerése és az amerikai formulaautós bajnokságok egyesülése.
  • Márciusban végre minden beindult, Lewis Hamilton letaglózta az F1 mezőnyét Ausztráliában, bemutatkozott az új Audi A4 DTM és az aktuális F1 biztonsági autós flotta, valamint szó esett a BTCC-ről is.
  • Áprilisban a hazai autós gyorsasági szezon is kezdetét vette a Sasad Liget Kupával, amelyen a magyar versenyzők mellett cseh vendégek is rajthoz álltak százmilliós értékű technikával.
  • A május meghozta a nemzetközi áttörést a Zengő Motorsport számára. Wéber Gábor először harmadik lett Valenciában, majd Pau-ban a dobogó tetejére is felállhatott. A márkakupás sikerek mellett szinte eltörpül az A1GP Ferrarijának első tesztje és a Super Aguri F1 visszalépése.
  • Júniusban a blogon nagyrészt a World Series by Renault futam felvezetése zajlott, de felkerültek a Material Center Kupa eredményei is.
  • A július során meglehetősen sok bejegyzés született a World Series by Renault apropóján, akadt közöttük autó bemutató, riport a hétvégéről, eredménylisták, fényképek, ezt követően pedig megkezdődött az F1 Magyar Nagydíj felvezetése.
  • Az augusztus természetesen nem szólhat másról, mint a Formula 1 Magyar Nagydíjról, idén viszont a hónap utolsó hétvégéjén egy másik illusztris rendezvény is zajlott a Hungaroringen. A Ferrari Racing Days vegyes érzelmeket váltott ki…
  • …de ezt már csak szeptember elején sikerült megírni, még mielőtt Sebastian Vettel szenzációs győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon. A hónap gyakorlatilag a csalódást keltő 12H Hungaroringgel zárult…
  • amiről a következő héten, immáron októberben írtam, amely Michelisz Norbert WTCC bemutatkozása okán örökre emlékezetes marad. Kiss Norbert ritkán látható színvonalas csatában másodszor is a SEAT Leon Szuperkupa bajnoka lett és elkészült karriertörténetének sokadik átdolgozása is.
  • Novemberben véget értek a nemzetközi szériák, a bajnokokat kicsit később emeltem ki, viszont a SEAT Leon EuroCup jövő évi kilátásainak részletezése nem maradt el.
  • Az év utolsó hónapjára begyűrűzött a gazdasági válság, decemberben megjelentek az F1-et érintő megszorító intézkedések és év végi összegzésként esett néhány szó a 2008-as bajnokokról is.

Nagy vonalakban ez volt tehát 2008. Folytatás jövőre, ugyanitt.

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Blogplay
Nincs hozzászólás

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!

Spam Protection by WP-SpamFree

Rodney's Search Widget plugged in.