McLaren Mercedes MP4-24
Bár a McLaren az egyéni világbajnoki cím védőjeként indulhat 2009-ben, talán még soha nem volt ennyire lényegtelen, hogy tavaly mely csapat, mit ért el. Épp ezért az MP4-24 feladata is az lesz, mint az összes többi autóé: a semmiből indulva újra és újra kiharcolni a lehető legjobb pozíciókat.
[SinglePic not found]
Ha Lewis Hamilton tavalyi világbajnoki címétől eltekintünk, a McLaren utoljára Mika Häkkinennel tudott a csúcsra érni 1998-ban és 1999-ben. Először egy – az ideihez hasonló, de nem ennyire radikális – szabályváltozást lovagoltak meg Adrian Newey segítségével, majd egy évre rá a sikeres modellt továbbfejlesztve újabb sikert értek el. A wokingi csapat az elmúlt esztendőkben több alkalommal remekül kihasználta a technikai változásokat, 2005-ben rendkívül jó, de műszakilag labilis autót állítottak ki, máskor pedig – így 2003-ban és tulajdonképpen az elmúlt években is – ügyesen fejlesztettek és finomítottak egy készen álló csomagot, ahelyett, hogy radikális átalakításokhoz nyúltak volna.
Idén viszont a helyzet szükségszerűen megváltozott, hiszen az új szabályok alapvetően más szellemet követeltek meg a tervezőktől, ez pedig egy ismeretlenbe való utazással ér fel. A McLaren viszont a mezőny többségénél kicsivel jobb helyzetből indulhatott, hiszen a 2009-es aerodinamikai szabályokat kidolgozó Overtaking Working Group (Előzési Munkacsoport) tevékenységében aktívan részt vett a csapat mérnöki gárdáját irányító Paddy Lowe is, aki a ferraris Rory Byrne-nel és a renault-s Pat Symonds-szal kiegészülve a reformok mozgatórugója volt.
A változások vizuális hatása minden bizonnyal már jól ismert: a versenyző immáron változtathat az első szárny dőlésszögén, az elem ráadásul szélesebbé is vált, a hátsó viszont kompaktabb és magasabb lett. Betiltották a karosszériára rögzített kiegészítő szárnyakat és alaposan átalakult a diffúzor is. A McLaren úgy véli, hogy az MP4-24 megőrizte a 22-es és a 23-as modell alapvető stílusjegyeit, de a külső hatások miatt “vizuálisan nagyon különbözik tőlük”.
Ahogy napvilágot láttak a 2009-es elképzelések, azonnal munkához láttak Wokingban, így a 2008-as versenyautó munkálataival párhuzamosan folytak az MP4-24-et érintő kutatások is, egészen 2007 szeptemberétől. Nagy kihívást jelentett, hogy 1997 óta először ismét használhatnak majd slick gumikat a csapatok, ráadásul opcionálisan bevethetővé válik a KERS, azaz a kinetikus energia-átalakító rendszer. Az új eszközön csaknem két éve szoros együttműködésben dolgozik a McLaren és a Mercedes-Benz HighPerformanceEngines, munkájuk eredményeként a rendszer már olyan állapotban van, hogy a szakemberek az optimalizációval és a súlytöbblet miatt fellépő teljesítményvesztés korrigálásával foglalkozhassanak.
A KERS megfelelő működése esetén 400 kJ munkát képes kifejteni, vagyis körülbelül 80 lóerő plusz teljesítményt jelent körönként 6,7 másodperc időtartamban. Ez a fékezés során eddig elvesztegetett mozgási energia visszanyeréséből adódik, és a kormányon elhelyezett kapcsolóval egy körön belül tetszőleges időpontban felszabadítható.
Az MP4-24-ből rögtön két példány készült, amelyek egyike jelent meg a bemutatón, a másik pedig szombaton már pályára is lép Portimaóban. A csapat tervei szerint összesen öt darab készül majd az új modellből, hiszen a tesztek korlátozásával várhatóan nem lesz szükség az általában használt 6. autóra.
Nincs hozzászólásNincs hozzászólás
Szólj hozzá!