Misu Racing (csökkentett mód)

Kissé ironikus, hogy nem sokkal a Commendatore halálának 20. évfordulóját követően változik meg radikálisan a Formula 1 alapvető irányvonala. Vajon az “öregúr” el tudná fogadni a Scuderia legújabb autóját?

[SinglePic not found]

A Ferrari, mint márkanév kapcsán gyakorta a tradíciókat, a hagyományok megőrzését és a megközelíthetetlenséget szokás emlegetni. Az olaszok autóit és az egész társaságot áthatja egy tiszteletteljesen konzervatív érzet, ami a cég meghatározó jellemzője. Talán a modellek formavilága, talán Maranello légköre, talán a jellegzetes stílus teszi, de az biztos, hogy teljesen más szemmel látják a világot, mint bárki más.

Ez minden bizonnyal annak is köszönhető, hogy hiába uralkodott 15 évig a Gestione Sportiva élén a szenzációs Todt vezérkar, és hiába válik az utcai részleg folyamatosan egyre inkább piacközpontúvá, a Scuderiánál még mindig maradt valami Enzo Ferrari, a Commendatore örökségéből. Az 1988-ban elhunyt legenda egyszer így vélekedett: “Az aerodinamika olyan embereknek való, akik nem tudnak motorokat építeni.”

Ehhez képest 2009-ben a Scuderia Ferrari egy olyan versenyautóval fog a Formula 1-ben indulni, amelynek motorja két éve alapvetően érintetlen, hiszen a fejlesztések papíron tiltottak, ráadásul évente csupán 8 erőforrást lehet egyenként felhasználni. Ez már alapból kiverte volna a biztosítékot Ferrarinál, de az biztos, hogy kikelt volna magából, amikor meghallja, hogy versenyautójában elektromotor (!) fog dolgozni.

1996-ban, Schumacher érkezésekor, az akkor új rezsim kénytelen volt már megválni Enzo másik szívügyétől, a V12-es erőforrástól, ezt követően már nem okozott nagy sokkot a V8-as 2006-os beszerelése, de a befagyasztott motorfejlesztések és a jelentős esztétikai változásokkal járó aerodinamikai szabályváltozások minden bizonnyal másként festenének, ha Ferrari ma is köztünk lenne.

Persze változnak maguk az idők is. Enzo Ferrariról mindent lehetett volna állítani, csak azt nem, hogy elképzelései összeegyeztethetőek lennének a FOTA jelenlegi működésével és célkitűzéseivel. Bizonyára vannak még néhányan, akik emlékeznek az “öregúr” talán utolsó komoly fenyegetésére, amikor IndyCar autót épített, mert nem értett egyet a V12-es turbómotorok 8 hengeres verzióra történő átalakításával. Bár a tesztpéldány soha sem versenyzett, elég volt ahhoz, hogy megfúrja a tervezetet, így a csapat is maradt a Formula 1-ben.

Vajon mit gondolna most a Commendatore a KERS-szel szerelt V8-as Ferrari F60-ról? A fejtegetés persze gyenge lábakon áll, hiszen húsz év távlatából nem lehet ilyen dolgokon gondolkodni egy olyan sport kapcsán, amelyben közhellyel élve minden perc számít. Azt viszont mégis érezhetjük, a jelenlegi irányvonal nem igazán illeszkedik a tradicionális Ferrari szemlélettel még akkor sem, ha Enzo vezérlete alatt is számos innovatív összetevő született a versenyautókhoz.

Problémásnak azonban mégsem kell éreznünk a jelenlegi helyzetet, hiszen a világ alapvetően más volt 1988-ban. A Ferrari F60 pedig továbbra is vörös, gyaníthatóan versenyképes lesz, és a szabályok adta keretek között a lehető legfejlettebb technikát vonultatja fel. Innen nézve pedig már akár Enzo Ferrari is megbékélne vele.