Misu Racing (csökkentett mód)

underground motorsport info site

USF1 – Rossz álom vagy nagyszerű valóság

Ha minden a tervek szerint alakul, 2010-től amerikai csapat indulhat a Formula 1-ben. A USF1 látszólag a semmiből jött, de Ken Anderson és Peter Windsor valójában csak a megfelelő alkalomra várt. A válság és az F1 kijózanodása utat nyithat az új csapatnak.

[SinglePic not found]

Miközben a 10 csapatot számláló F1 mezőnyből két alakulat is eladó, komoly szponzorok szállnak ki a világbajnokságból és nincs futam észak-Amerikában, két veterán az Egyesült Államokból egyszer csak fogta magát és közölte: márpedig ők 2010-től önálló csapattal fognak indulni a Formula-1-ben, USF1 néven. Ken Anderson és Peter Windsor eltökélt, hogy a korábbi beidegződéseket felrúgva, a maguk útját járva F1 csapatot lehet építeni. Két lehetőség létezik: vagy nagyot buknak vagy alapvetően felborítják az Ecclestone-művekről kialakult képünket.

A USF1 számára – meglepő módon – a gazdasági válság és a Formula 1 egyre szigorodó megszorításai készítették elő a terepet. Windsor elmondása szerint már 2006-ban megemlítette Ecclestone-nak a tervet, de az akkori pénzszórási mánia közepette elképzelhetetlennek tartotta, hogy beszálljanak a küzdelmekbe, Ecclestone és Max Mosley viszont a mai napig lelkesedik az ötletért. A korábbi évekkel ellentétben idén elvileg már bőven 200 millió euró alá csökken egy F1 csapat versenyeztetési költsége, ez még mindig iszonyú összeg, de jelentős visszaesés a Honda és a Toyota korábbi 450 millió körüli költségvetéséhez képest, ráadásul a FOTA hamarosan újabb tervezetet ismertet majd, ami várhatóan nem csupán műszaki oldalról közelíti majd meg a spórolást, hanem a Formula 1 vezetését is kritizálja majd.

Breaking news – USF1 hírek

Kevesebb pénz is elegendő lesz tehát, ráadásul az F1-ben érdekelt autógyártók többségének létfontosságú az Egyesült Államok piaca (ez jól megfigyelhető volt 2008. végén, az eladási adatok megjelenésekor), így várhatóan a gyárak libasorban fognak majd kopogtatni a USF1 Charlotte-i főhadiszállásának kapuján. Az elsődleges bázis ugyanis nem a Silverstone-környéki F1 szilícium-völgyben, hanem Charlotte-ban, a NASCAR élet központjában lesz, itt folyik majd a tervezés, a gyártás és a csapat irányítása, a logisztikai ügyek pedig várhatóan Spanyolországban, gyaníthatóan az Epsilon Euskadi bázisán intéződnek majd.

A kétpólusú elszállásolás gondolata már a Williams-nél is felmerült, de ők végül maradtak Grove-ban, a USF1 számára viszont nem szükséges mindenképpen Európába költözni. Idén már nem lehet majd a szezon közben tesztelni, az idény előtti és utáni edzések pedig nagyrészt az Ibériai-félszigetre korlátozódnak, tehát nincs sok értelme a többi F1 csapat mellé, Nagy-Britanniába menni. Charlotte mellett szól ráadásul az is, hogy a közelben található a Windsheer szélcsatorna, ami Anderson irányítása alatt készült és PR szempontból is előnyös a NASCAR vérkeringés kellős közepébe helyezni egy F1 csapatot.

A helyzet ugyanis az, hogy Amerikában manapság két fogalom létezik: a NASCAR és Danica Patrick. A stock car versenyzés már-már az Államok határait is feszegeti, a rajongók felé tanúsított kommunikációjuk példa nélküli, a versenyek szorosak, látványosak és hangosak, igazi show-t adnak a közönségnek. Tulajdonképpen ez az, ami hiányzik az F1-ből, ami miatt igazából soha sem sikerült elragadniuk az amerikaiakat, nekik ugyanis nem a licenszdíjak miatt károgó, megközelíthetetlen szupersztárok kellenek, hanem laza vagányok, akik padlógázzal hajtanak bele a tömegbalesetbe. Igaz, Kimi Räikkönent sem zavarja egy előtte lévő füstfelhő, a tinik körében menő finn viszont nem igazán társas lény, nehéz elképzelni róla, hogy vicces reklámokban szerepel, vagy akár csak megpróbáljon felszabadultan viselkedni. A helyi szokásoknak megfelelően a USF1 részlegesen megnyitná kapuit a rajongók előtt.

A másik ütőkártya Danica Patrick részben azért, mert az IndyCarban gyorsnak tűnik, másrészt pedig nő, egy tehetséges hölgy pedig minden autóverseny kategóriának jót tehet, főleg a férfi ideáltípushoz szokott F1-nek. Nem is véletlen, hogy az egyszeres IndyCar futamgyőztes neve rögtön fel is merült, mint lehetséges USF1 pilóta, de nem valószínű, hogy 2010-ben a rajtrácsra is fel fog állni. A tervek szerint egy F1 tapasztalattal rendelkező pilóta (Rubens Barrichello?) és egy amerikai versenyző (Marco Andretti, Graham Rahal, Scott Speed, Kyle Busch?) duója alkotná a versenyzői felállást, hosszabb távon pedig két tengerentúli pilóta vezetne.

Anderson és Windsor tehát felismerte, hogy hol kellene, és hogyan lehetne hidakat építeni az Egyesült Államok és az F1 között. Ehhez szükségük lesz a világpiacra kitörni vágyó amerikai multik pénzére és az F1 jelenleg átalakuló közegére, ha viszont az ellenőrzésükön kívül eső tényezők is a kezükre játszanak, a USF1 működőképes elképzelésnek bizonyulhat. A probléma az, hogy hiába a komoly megszorítás és az F1 látszólag újszerű stílusa, mégis igen nehéz elképzelni, hogy ismeretlen utat járva “csak úgy” össze lehet dobni egy csapatot, ami 8-10 hónap múlva már önálló autóval fel tud nőni a száguldó cirkusz műszaki szintjére.

Nem árt emlékeznünk, hogy legutóbb a Toyota szállt be teljesen a nulláról indulva – igaz, ők a motort is egymaguk fejlesztették -, és 2002 óta még dobogón is ritkán jártak. Pedig a japánok évekig feneketlen zsákból gazdálkodhattak, egy teljes szezont teszteltek egy kísérleti autóval 2001-ben, saját létesítményeket építettek Németországban és korábban kifejlesztettek egy igen jó Le Mans prototípust is, tehát becsületesen megalapozták az F1-es programjukat.

A USF1-nél egyelőre mindez nem látható, Windsor és Anderson kijelentései kétségkívül hangzatosak és igazából nem is elrugaszkodottak, de kissé nehéz feltételek nélkül bízni a projektben elnézve azt, hogy a Honda és a Scuderia Toro Rosso tulajdonképpen eladhatatlan, és a Prodrive sem mer beszállni az F1-be. Az viszont biztos, hogy mindenki jól járna, ha az amerikaiak meg tudnák vetni lábukat a Formula 1-ben, hiszen bebizonyítanák, hogy a világbajnokság nem csupán autógyárak és (még válság idején is) nagyvállalatok játszótere.

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Blogplay
Nincs hozzászólás

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!

Spam Protection by WP-SpamFree

Rodney's Search Widget plugged in.