Vasárnap meglepődhetünk a Force India új autóján
Azt már november óta tudjuk, hogy egyezségre lépett a Force India és a McLaren Mercedes, a közös munka első gyümölcse pedig vasárnap lép a nagyközönség színe elé. Vajon meglepődünk, ha meglátjuk a végeredményt?
[SinglePic not found]
A Force India és elődcsapatai mindig is ellenezték az ügyfélautók térnyerését a Formula 1-ben, elég csak Colin Kolles akcióira gondolni, amikor még a Spyker vezéreként beperelte a Red Bullt a Toro Rosso versenyautói miatt és folyamatosan fogást keresett a Hondán a Super Aguri létezésének okán. A vihar látszólag elült, amikor Aguri Suzuki csapata lehúzta a rolót és a Force Indiává lett northamptoni csapat egy derék csekk fejében megegyezett Dietrich Mateschitz-cel, de elképzelhető, hogy Vijay Mallya együttese merész lépésre készül.
A tavalyi év végén a Ferrari arról számolt be, hogy nem állnak túl jól a KERS fejlesztésével, így akkoriban még reális lehetőség volt, hogy sem a gyári csapat, sem ügyfelei – köztük a Force India – nem használhatja a rendszert Melbourne-ben. Az olaszok azóta bíztató eredményekről számolnak be, Vijay Mallya viszont látszólag pánikba esett, hiszen csapatának esélye sincs egy önálló megoldás elkészítésére, látszólag ez állt a Ferrarival történt szakítás hátterében.
Szinte pillanatok alatt ott termett a megoldás a McLaren és a Mercedes képében, akik villámgyorsan megállapodtak Mallyával annak ellenére, hogy korábban még nem alakítottak ki kapcsolatot egyetlen ügyfélcsapattal sem. A Force India megragadta a lehetőséget, hogy megváljon Colin Kolles csapatvezetőtől, Mike Gascoyne vezető tervezőtől és Patrick Missling cégvezetőtől. A technikai részlegnél Mark Smith-t és James Key-t léptették előre.
A csapat tehát nem maradt versenyautó tervezésére képes szakemberek nélkül, de mégis érdemes megjegyezni, hogy bár a teljes világsajtó elsiklott felette, a Force India valójában a Mercedes-Benz HighPerformanceEngines-szel és a McLaren Group 100%-os tulajdonában lévő McLaren Applied Technologies-zel kötött szerződést. Utóbbi a fontosabb, hiszen a Vodafone McLaren Mercedes néven ismert csapat tulajdonképpen a McLaren Group alá tartozó McLaren Racing, a szabványos motorvezérlő elektronikát szállító cég pedig szintén egy különálló leányvállalat, a McLaren Electronic Systems. A bonyolult cégstruktúra hasonló a Red Bullnál kialakított modellre, ahol a Formula 1-ben közvetlenül nem érdekelt Red Bull Technology látja el versenyautókkal a Red Bull Racinget és a Scuderia Toro Rossót is.
Elviekben tehát elképzelhető, hogy a McLaren Mercedestől érkező teljes hajtáslánc mellett egyéb alkatrészek, tervezési megoldások is megjelennek majd a VJM02-esen vagy későbbi versenyautókon, hiszen a szellemi termék nem közvetlenül a McLaren Racingtől származna. Nem valószínű, hogy a Force India effektíve ügyfélcsapattá válna, hiszen ahhoz túl jó szakemberekkel és infrastruktúrával rendelkeznek, ráadásul Vijay Mallya a CFD kutatások fejlesztésébe is pénzt fektetett, de gyanítható, hogy a nagy testvér sok áldozatra hajlandó lesz az indiai együttes felemelése érdekében.
Ez azért is logikus lépés lenne, mert a Daimler éppen a napokban nyitott új gyárat nyugat-Indiában, bizonyára egy Mercedes motorral hajtott sikeres Force India nem ártana a csillagos márka eladásainak a világ második leggyorsabban növekvő, eddig nem igazán kiaknázott piacán.
Nincs hozzászólásNincs hozzászólás
Szólj hozzá!