Volt Clio Kupa versenyző le(tt majdnem) a gazdasági miniszter
A Népszabadság Online és az Index információi szerint Vahl Tamás lesz Bajnai Gordon kormányának gazdasági minisztere. Vahl IT szakemberként több multinacionális cégnél dolgozott, 2000 és 2008 között az SAP Hungary ügyvezető igazgatója volt. Cégét akkoriban a versenypályákon, a Renault Clio Kupa mezőnyében is képviselte.
[SinglePic not found]
A jelek szerint a szabadidejében focizó miniszterelnök-jelölt után egy másik sportember is a tagja lehet az új kormánynak. A Népszabadság Online és az Index értesülései szerint a korábban a Siemens-nél, az IBM-nél is megfordult Vahl Tamás lehet a Bajnai-kormány gazdasági minisztere. A 48 esztendős IT szakember a Berliner Bank számítástechnikai leányvállalatának magyarországi képviseletét vezette, 2000-től az SAP Hungary ügyvezetője volt, 2008 decemberétől pedig a Nav N Go élén áll.
A különböző multinacionális cégek irányítása mellett Vahl 2004 és 2007 között a Shell V-Power Racing Renault Clio Kupában versenyzett akkori munkaadójának, az SAP logóit viselve. Vahl nem tartozott a gyors versenyzők közé, debütáló évében a pontszerzők között utolsóként, a 19. helyen végzett 1 megszerzett pontjával, amit a Hungaroringen gyűjtött be 8. helyéért. Igaz, hogy azon a versenyen zárták ki a Szélesi Motorsport két akkori versenyzőjét, Gál Szabolcsot és Solti Attilát. A 2004-es harmadik futamon Pécsen, és a Parádsasváron megrendezett Mátrai Hegyiversenyen nem indult, mert a mecseki pályán elég nagyot bukott versenyautójával.
Vahl Tamás eredményei a Renault Clio Kupában
- 2007. GFS Racing Team, 15. hely, 156 pont
- 2006. S.O.S. Motorsport, 18. hely, 22 pont
- 2005. S.O.S. Motorsport, 20. hely. 9 pont
- 2004. Hungária Biztosító ASE, 19. hely, 1 pont
Forrás: MNASZ
Vahl 2005-ben mindössze hat futamon indult, mégis több pontot gyűjtött, de az összetettben hátrébb végzett, mint bemutatkozó évében. Ez a megváltozott pontrendszer miatt történt így, hiszen már a 12. helyért is 4 pont járt, amit az S.O.S. Motorsport pilótája be is gyűjtött a második futamon, a Hungaroringen. Ezután már csak egy 15. helyre futotta a parádi hegyiversenyen, de következett még egy újabb 12. pozíció ismét a Hungaroringen. A végeredmény az összetett 20. helye, összesen 26 versenyző szerzett pontot.
2006-ban a Renault Clio Kupa egyik, ha nem a legkeményebb mezőnye jött össze, Vahl mégis javított korábbi összetett eredményén. A szezon végén a 18. helyen zárt ugyanúgy 22 ponttal, mint a 17. helyezett versenyző, de legjobb eredménye csak egy 9. hely volt, míg Kontra György 7. is lett. Vahl a szezon 7 futamán nem indult, vagy nem érte el a kockás zászlót, amikor célba ért csak egyszer, a szezonzáró versenyen nem gyűjtött pontot.
Gyorsasági autóversenyzői pályafutásának eddigi utolsó évében, a 2007-es szezonban minden korábbinál előrébb, a 15. pozícióban zárt, de ez nagyban annak is köszönhető, hogy a mezőny létszáma alaposan megcsappant és szinte a komplett élmezőny a SEAT Leon Kupába távozott. Átalakult a pontrendszer is, ennek következtében, aki célba ért, biztosan pontot gyűjtött, ezért nem csoda, hogy 156 pont összejött a szezon végére. Vahl volt az utolsó versenyző, aki a 100 pontos határt még át tudta lépni.
A márkakupák azóta megszűnt honlapján szereplő rendkívül informatív adatlapról megtudható, hogy Vahl Tamás kedvenc versenyzője Michael Schumacher, versenyautója a Ferrari, utcai autója a Maserati, hobbija a sport, valamint szereti a spenótot és a vörösbort.
Autósport-kedvelő politikusok
Magyarországon minden bizonnyal Vahl Tamás lehet az első olyan magas rangú politikus, aki közelebbi kapcsolatba került az autóversenyzés világával, de külföldön ez egyáltalán nem példátlan. Max Mosley, az FIA elnöke Sir Oswald Mosley gyermekeként bevallottan azért választotta az autósportot, mert a politikai életben biztosan megbélyegezték volna apja tevékenysége miatt. Amikor ifjabb Mosley 2008-ban szexbotrányba keveredett, felmerült, hogy kénytelen lesz elhagyni posztját, ekkor többen Franciaország kormányfőjét, François Fillont is esélyesnek tartották a szövetség vezetői tisztségére.
Fillon fiatalkorát Le Mans-tól, így a híres 24 órás versenytől nem messze töltötte, nem csoda tehát, hogy a mai napig személyesen és a terület politikai képviselőjeként is a mai napig támogatja a versenyt, sőt a Le Mans Legend versenyen többször el is indult. A miniszterelnök tagja a viadalt rendező Automobile Club de l’Ouest-nak is.
[UPDATE] Vahl Tamás végül visszalépett a poszttól. A Borsnak és a tisztelt szerzőnek pedig köszönet a korrektségért.
Nincs hozzászólásNincs hozzászólás
Szólj hozzá!