15 évvel ezelőtt hunyt el Roland Ratzenberger
Másfél évtizede következett be a tragikus imolai fekete hétvége első halálos balesete, amelynek következtében életét vesztette Roland Ratzenberger, a Simtek versenyzője.
[SinglePic not found]
Beszélnénk-e Roland Ratzenberger haláláról, ha nem egy nappal korábban veszti életét, mint Ayrton Senna? Talán nem. Beszélünk-e eleget Roland Ratzenberger haláláról, ami egy nappal korábban történt Ayrton Senna baleseténél? Valószínűleg nem.
Roland Ratzenberger emlékére és örökségére nézve tulajdonképpen már az is sértő lehet, hogy Senna neve egyáltalán felmerült. A fiatalon elhunyt osztrák pilóta sorsa ugyanis önálló történet, ami nem szorul a háromszoros világbajnok keltette rivaldafényre, és nem szolgál rá a brazil bálvány emléke által vetett árnyékra sem. A Simtek fiatal versenyzője rögös utat bejárva mindössze öt versenyre kapott bizalmat élete első, 1994-es formula 1-es szezonjában, és bár élete első futamára nem tudta kvalifikálni magát, második próbálkozásra már eljutott a rajtrácsra, sőt a kockás zászlót is megpillanthatta, a 11. helyen.
Ekkor máris elérkeztünk a harmadik, imolai hétvégére, ahol Ratzenberger útja véget ért, miközben azért küzdött, hogy nem túl versenyképes autójának lehetőségeivel gazdálkodva minél előrébb jusson a San Marinoi Nagydíj rajtrácsán. A baleset előtti körben viszont megrongálta versenyautójának első szárnyát, ami később eltört a Villeneuve kanyarban, az osztrák versenyző így jóval 300 kilométer/órás sebesség fölött csapódott a falnak.
A baleset körülményeinek részleteire itt most nem térnék ki, azok többé-kevésbé jól dokumentáltak, 15 évvel az osztrák pilóta halála után inkább azt érdemes kiemelni, amire Roland Ratzenberger halála felhívta a figyelmet. A paddockot már szombat délután sokkolta a szimpatikus osztrák versenyző elvesztése, futamon azelőtt utoljára 1982-ben történt halálos baleset, akkor Riccardo Paletti hunyt el, 1986-ban pedig Elio de Angelis vesztette életét egy teszten.
[SinglePic not found]Ratzenberger balesetének másnapján, a futam előtti kötelező versenyzői eligazításon újjáalakult a pont 1982-ben megszüntetett GPDA, újkori történetének első elnökei Ayrton Senna, Gerhard Berger és Michael Schumacher voltak. A szövetség formális újjászerveződése két héttel később, Monacóban történt meg, sajnos immáron Senna nélkül. A GPDA tehát majdnem azóta létezik, hogy Roland Ratzenberger elhunyt, az osztrák versenyző balesete egyértelmű kiváltó oka volt a szövetség újbóli felállításának.
Mi sem bizonyítja jobban a GPDA létjogosultságát, hogy Karl Wendlinger monacói esésétől eltekintve – amikor a GPDA éppen, hogy megalakult – versenyző autóban ülve nem szenvedett végtagtöréseknél súlyosabb balesetet. Túlzások nélkül kijelenthető, hogy számos versenyző életét mentették már meg a Nemzetközi Automobil Szövetséggel együttműködésben megszigorított töréstesztek, az átgondolt cockpitek, és nem utolsó sorban a 2001-ben bevezetett HANS. Elképzelhető, hogy ha 1994-ben Roland Ratzenberger vállán is lett volna, az osztrák versenyző talán még ma is köztünk lenne. Luciano Burti 2001-es spái baleseténél – ami kísértetiesen hasonlított Ratzenberger bukásához – nyilvánvalóan a fejlettebb technika óvta meg a versenyzőt, és bizonyára Robert Kubica is rosszabbul járt volna, ha 2007-es kanadai balesetét 1994-ben éli át, ahogy ez Rubens Barrichellóval történt.
Kár, hogy az ember gyakran csak a hibákból képes tanulni, de ha ez így van, mindenképpen illik tudnunk, hogy a GPDA újjáalakítását igenis Roland Ratzenberger balesete követelte ki. A történet szomorú ugyan, de feltétlenül egy fontos vívmány, ami egy olyan versenyzőhöz köthető, akit egyébként lehet, hogy senki észre sem vett volna soha, pusztán azért, mert nem volt győzelemre képes autója. Az 1994. április 30-i baleset valahol ráébreszthet mindannyiunkat arra, hogy a Formula 1-ben az utolsó helyen küzdő pilóta is ugyanazt a kockázatot vállalja, aki a győzelemért harcol, ezért – bár a sereghajtókat a győzelem dicsősége érthetően nem illeti meg – a külvilág jobban teszi, ha a mezőny minden egyes tagját egyformán megbecsüli, és nem csak az alapján értékeli, amit a puszta számok elárulnak.
Nincs hozzászólásNincs hozzászólás
Szólj hozzá!