A 2009-es World Series by Renault hétvége programja
A hétvégén ismét a Hungaroringre érkezik Európa egyik legszórakoztatóbb autósport látványossága, a World Series by Renault. A számos családbarát program mellett a pályán sem lesz megállás.
[SinglePic not found]
Idén is kijelenthető, hogy kis túlzással non-stop akció várható a Hungaroring aszfaltján június 13-án és 14-én, amikor a zártkapus tesztek után a közönség is bebocsátást nyer, sőt tulajdonképpen birtokba veheti a pályát. A versenyprogram még a tavalyinál is színesebb, hiszen a hazai Renault Clio Kupa tavalyi hiányzása után 2009-ben két futamot teljesít az Alpok-Adria Clio Kupa mezőnye, és fellép az olasz Formula Renault 2.0 bajnokság is, ami természetesen nem váltja ki a rangos Eurocup Formula Renault 2.0-t. A programban viszont nem szerepel az eddigi évek egyik fénypontja, a Renault F1 bemutatója.
Akit mindez kevésbé köt le, megnézheti a történelmi, oldtimer, valamint utcai Renault és a Dacia modelljek kiállítását, vagy a Renault Design sátort, kerékcsere versenyben indulhat, illetve élményfotózáson vehet részt. A gyerekeket vidámpark, forma-1-es játékok és szimulátorok várják. Az előző évekhez hasonlóan az ingyenes jegyeket a World Series by Renault magyar nyelvű honlapjáról és a márkakereskedésekből lehet beszerezni, illetve idén először a Match és Profi üzletekben is hozzájuk lehet jutni.
A szombati program
|
09:00-09:20 |
Formula Renault 3.5 Series |
Időmérő (A) |
|
09:25-09:45 |
Formula Renault 3.5 Series |
Időmérő (B) |
|
10:00-10:15 |
Eurocup Formula Renault 2.0 |
Időmérő (A) |
|
10:20-10:35 |
Eurocup Formula Renault 2.0 |
Időmérő (B) |
|
10:50-11:05 |
Formula Renault 3.5 Series |
Superpole |
|
11:15-11:35 |
Eurocup Mégane Trophy |
Időmérő |
|
11:50-12:15 |
Eurocup Formula Renault 2.0 |
Superpole |
|
12:20-12:50 |
Boxutca-látogatás |
|
|
12:53-13:13 |
Történelmi versenyautók |
|
|
13:33-14:20 |
Formula Renault 3.5 Series |
1. futam |
|
14:40-14:50 |
Renault Sport Show |
|
|
15:05-15:32 |
Eurocup Formula Renault 2.0 |
1. futam |
|
15:45-16:05 |
Történelmi versenyautók |
|
|
16:20-17:03 |
Eurocup Mégane Trophy |
1. futam |
|
17:20-17:30 |
Renault Sport Show |
|
|
17:35-18:00 |
Alpok-Adria Clio Kupa |
1. időmérő |
|
18:15-18:45 |
Formula Renault 2.0 Italia |
Időmérő |
|
19:00-19:25 |
Alpok-Adria Clio Kupa |
2. időmérő |
A vasárnapi program
|
09:30-10:00 |
Formula Renault 2.0 Italia |
1. futam |
|
09:25-09:45 |
Alpok-Adria Clio Kupa |
1. futam |
|
10:00-10:15 |
Boxutca-látogatás, Élménykörök |
|
|
10:20-10:35 |
Történelmi versenyautók |
|
|
10:50-11:05 |
Formula Renault 3.5 Series |
2. futam |
|
11:15-11:35 |
Renault Sport Show |
|
|
11:50-12:15 |
Eurocup Formula Renault 2.0 |
2. futam |
|
12:20-12:50 |
Történelmi versenyautók |
|
|
12:53-13:13 |
Eurocup Mégane Trophy |
2. futam |
|
13:33-14:20 |
Renault Sport Show |
|
|
14:40-14:50 |
Formula Renault 2.0 Italia |
2. futam |
|
15:05-15:32 |
Alpok-Adria Clio Kupa |
2. futam |
|
15:45-16:05 |
Élménykörök |
8 hozzászólás
Szólj hozzá!
június 10th, 2009 17:11
Sziasztok!
Azon apropóból írok ide, hogy megtudjam, hogy a pénteki napon lesznek e szabadedzések, vagy akármilyen program valamint be lehet e menni aznap a Hungaroringre.
Az is érdekelne, hogy nem tudjátok e hogy idén miért nem hirdetik annyira a rendezvényt mint az előző években és hogy a családi programok közül jó pár idén nem lesz megtartva?
A válaszokat előre is köszönöm!
június 10th, 2009 22:04
Szia!
Edzések lesznek, de a nyilvános program elvileg szombatra és vasárnapra korlátozódik. Pénteken még zavartalanul dolgozhatnak a csapatok, utána úgyis átjáróház lesz az egész pálya, a paddockot is beleértve
Szóval, ha minden igaz, akkor a péntek még zártkörű.
A hirdetésnek sok oka lehet, első ránézésre idén több a (média)támogató mint tavaly volt, én ugyan még nem láttam, de állítólag vannak kint multireklámok is. A családi programokról annyi infóm van, amennyit le is írtam a bejegyzésben, koncertről és F1 bemutatóról nincs szó, de csodálkoznék, ha valaki is unatkozna a pálya szélén.
június 11th, 2009 10:30
Sziasztok!
Érdeklődni szeretnék, hogy a megközelítés idén is úgy lesz, mint tavaly, hogy Árpádhídtól indultak buszok!
június 11th, 2009 11:06
Erre vonatkozóan eddig nem találtam konkrét megerősítést.
június 12th, 2009 19:41
Sziasztok!Olyan kérdésem lenne hogy ha letöltöttem a belépőt azt csak kikell nyomtatni és elis fogadják ott a bejáratnál?
A választ előre is köszönöm!
június 12th, 2009 22:12
Szia Parcsi!
Igen elfogadják, de az sem baj ha nincs jegyed, mert ha jól tudom a helyszínen is osztogatnak jegyeket
De azért nyomtasd ki, és vidd el.
június 13th, 2009 12:52
Hali azt szeretném tudni hogy hogyan lehet kijutni 13.-án azt tudom hogy az Árpád hídról járnak buszok de mennyibe kerülnek és milyen időközönként járnak Előre is Köszönöm
június 13th, 2009 14:36
Nincsenek buszok!!!!!!