Misu Racing (csökkentett mód)

underground motorsport info site

A legenda visszatér: Michael Schumacher indul Valenciában

Űrt hagyott maga mögött, most pedig mindenki azt várja tőle, hogy ismét betöltse: Michael Schumacher Valenciában visszatér a Formula 1-be. Ismét színre lép a versenyző, akit mindenki, valóban mindenki le akar győzni.

[SinglePic not found]

Nem túl jó, sőt Michael Schumacherre egyáltalán nem jellemző vakmerő ötlet, hogy 7 megnyert világbajnoki cím után az élő legenda a virtus kedvéért beüljön egy középszerű autóba, de a Ferrari örök ásza úgy döntött, hogy az ágaskodó paripa iránti lojalitása miatt ismét magára ölti a vörös overallt, és azt a Schuberth sisakot, ami Felipe Massa életét megmentette ugyan, de nem bizonyult elég erősnek ahhoz, hogy a brazil versenyző komoly sérülések nélkül átvészelje a Hungaroringen történt balesetet.

A korábbi, meglehetősen megalapozatlannak tűnő spekulációkat megerősítve, a Ferrari és maga a pilóta is bejelentette, hogy Valenciában Michael Schumacher lesz Kimi Räikkönen csapattársa, várhatóan egészen addig, amíg Felipe Massa fel nem épül, illetve a szezon végéig. A német világbajnok visszatérésének híre természetesen azonnal nagy port vert fel, és bár nem valószínű, hogy bármi is ellehetetleníti a valenciai versenyen való indulást, néhány fontos tényt meg kell említeni.

Néhány hónappal ezelőtt Schumacher súlyos motorbalesetet szenvedett, amit valahogy sikerült a világ közvéleménye elől, ha nem is eltitkolni, de egész ügyesen leplezni. Az idén 40 esztendős versenyző nyaka és egyéb testrészei már nem feltétlenül bírják annyira a terhelést, mint korábban, ráadásul Valencia után három olyan pálya is következik, ami fizikailag igen megterhelő, Spa, Monza és Suzuka próbára teszi az izmokat.

A másik kérdés, hogy 45 futam kihagyás után mennyi idő kell ahhoz, hogy Schumacher felvegye a ritmust. Gyaníthatóan nem sok, hiszen ha Jaime Alguersuari tűrhetően teljesített a Hungaroringen, akkor minden idők egyik, ha nem a legjobb pilótája talán nem fog megbotránkozni azon, hogy egy általa csak félig ismert autót kell vezetnie. A Ferrari tanácsadója hivatalosan egy métert sem tett még meg az F60-assal, viszont az autó összes tulajdonságával tisztában van, hiszen bármikor hozzáfér az adatokhoz, a fejlesztésekhez, és többször személyesen is figyelte az autó mozgását, például a monacói edzéseken.

Nagy kérdés, hogy Schumacher mennyire tud érvényesülni a 2006 óta jelentősen átalakított Ferrarin belül. Meglepetés lenne, ha Felipe Massa versenymérnöke, Rob Smedley felügyelné versenyautóját, sokkal inkább Chris Dyer közreműködése tűnik logikus választásnak, aki dolgozott már együtt Schumacherrel, mielőtt a német sztár 2006-ban visszavonult. A korábbi Dream Team tulajdonképpen összes kulcsembere hiányzik, élen a legnagyobb zsugással, Ross Brawnnal, és a Schumacher köré épülő gépezet is a múlté. Biztos, hogy a puszta megjelenése doppingolni fogja a Ferrarit, de mindenki tudja, és tudni is kell, hogy Schumacher jelenleg inkább tesztpilóta lesz, mint a győzelemért harcoló két lábon járó történelem.

Referenciapontnak viszont mindenképpen kiváló lesz Schumacher feltűnése, ami biztosan megmutatja, hogy Kimi Räikkönen igazából mennyire gondolja komolyan F1-es pályafutását, és bár nem nagyon fogják bevallani, még Fernando Alonsónak, és Lewis Hamiltonnak is nagyon sokat jelent, hogy jól megverjék a pályán a hétszeres világbajnokot. Még akkor is, ha ez most az átlagosnál könnyebb lehet, mert a Ferrari F60 nincs a helyzet magaslatán, és Schumachernek is csak az lehet a célja, hogy minél közelebb kerüljön a tökéleteshez, hiszen ennyi idő alatt senki sem tudja visszaállítani 100%-os formáját.

A mezőny várható igénye a revansra egyébként paradox helyzetet is szül, hiszen bő két évvel Schumacher visszavonulása után a hétszeres világbajnok visszatérése hirtelen azonnal elfeledtette Felipe Massa balesetét és a BMW kellemetlen kivonulását, komoly olvasottsági adatokat generálva a figyelem középpontjába került. Ez pedig nem túl hízelgő a jelenlegi mezőnyre nézve, még akkor sem, ha Alonso, Hamilton, és még néhányan valóban beírták magukat a történelemkönyvbe, ami nem túl kecsegtetően pont Schumacherrel kezdődik.

Előre lehetetlenség és felelőtlenség megjósolni, hogy mi fog történni Valenciában és a szezon hátralevő részében, de bőven benne van a pakliban, hogy Schumacher egyszer csak elkezd szenzációs köröket autózni az F60-nal, amelyek talán még a dobogóra sem juttatják fel, de az igazi insiderek tudni fogják, hogy mi is történik valójában. Tulajdonképpen erre várunk mindannyian, beleértve az ellentábort is. Schumacher visszatérése pontosan ezért nagy hír, mert valahol mindenki arra számít, hogy meg tudja csinálni.

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Blogplay
1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Milner 
    július 30th, 2009 11:42

    Ááá, de nem örültem enneka hírnek…Félek, hogy csak szenvedni fog a kocsival, és Kimi is elveri. :???:

Szólj hozzá!

Spam Protection by WP-SpamFree

Rodney's Search Widget plugged in.